A magyar színész éveket várt szerelmére: Anna 14 éves volt, amikor megismerkedtek

Szaszák Zsolt és párja így találkoztak, Anna akkor még gimibe készült.

Szaszák Zsolt és párja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Szaszák Zsolt 2020-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagjaként szerepel a színpadon, emellett a Madách Színházban és az Újszínházban is láthatja a közönség. A nézők a televízió képernyőjén is láthatták már, ugyanis a Sztárban Sztár leszek! című műsorban is versenyzett.

Szaszák Zsolt és párja

A magyar színész a Mokkában árulta el, hogy kedvese mindössze 14 éves volt, amikor először találkoztak. Bár akkor meghűlt az ereiben a vér, hogy Anna még kiskorú, Szaszák Zsolt négy évet várt rá, és most már két éve együtt vannak, sőt, össze is költöztek.

szaszák zsolt és anna(1)
Fotó: TV2/Mokka

- A Szegedi Szabadtérin játszottunk egy előadást, ő akkor még nagyon kicsi volt – kezdte a színész a történetet, majd azzal folytatta, hogy akkor bemutatkozott neki, mert egy nagyon dekoratív lánynak látta. Majd ezután meghívta egy kávéra, Anna pedig igent mondott erre.

- Elmentünk, kávéztunk és beszélgettünk, majd megkérdeztem, hogy „mi a terv? Színművészeti egyetem? Vagy mit szeretnél?” Erre azt felelte, hogy „a Deákba megyek” – folytatta a történetet, és ezen a ponton fogalma sem volt, hogy milyen iskola az a Deák, mire kiderült, hogy a lány még csak gimnazista lesz.

Mikor rákérdezett, hogy hány éves, Anna válasza az volt, hogy még csak 14. A folytatásról kedvese, Borovics Anna rántotta le a leplet, aki ugyancsak a színészi pályát választotta később.

- Akkor lerázott. Aztán mindig újra találkoztunk, ő elszerződött Szegedre, én ezt is egy isteni jelnek vettem, mert én szegedi vagyok. Menet közben felvételiztem a Színműre, az Operett Stúdióba, ahol ő is tanult. Nagyon sok volt a közös pont, és amikor betöltöttem a 18-at, ő kopogtatott, hogy „itt vagyok, jöttem, vártam négy évet”, és akkor összejöttünk.

A pár azóta a legnagyobb boldogságban él, és már az esküvő is többször szóba került közöttük. Hogy mikor kerül sor a lánykérésre, azt még nem lehet tudni, mindenesetre a kapcsolatuk új szintre emelkedett egy évvel ezelőtt az összeköltözéssel.

Lovas Rozi 7 évvel fiatalabb férje szívdöglesztően jó pasi az évfordulós képen: Jánossal 5 éve házasok

Lovas Rozi és férje öt évvel ezelőtt házasodtak össze. A rendezővel nem mindennapi évfordulós képet tettek ki.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Mokka

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük