Laky Zsuzsi rengeteget fogyott – Nagyon karcsú lett 2003-as Európa Szépe
Az egykori szépségkirálynő fitneszedzőként képzeli el a jövőjét, ezért bomba formába hozta magát.
Laky Zsuzsit 2002-ben ismerhette meg a nagyközönség, amikor a Miss World Hungary győztesének első udvarhölgyévé választották, egy évvel később pedig elnyerte az Európa Szépe címet is, ez pedig remek ugródeszkának bizonyult modellkarrierjének beindításához.
A magánélete is szerencsésen alakult, 2010-ben mondta ki a boldogító igent Dietz Gusztáv dzsúdzsucubajnoknak, akitől két gyermeke született. Laky Zsuzsi második terhessége után nem rohant az edzőterembe, számára fontosabb volt, hogy anyaként helytálljon. Azt nyilatkozta, majd ha a kisebbik lánya, a 2014 elején született Lujza is bölcsődés vagy óvodás lesz, több ideje lesz magával foglalkozni, és újból rendszeresen sportol. Párjának pluszkilókkal még jobban tetszett - másnak is, hisz egy ideig plus size modellként is dolgozott.
Ennek az időszaknak azonban vége. Laky Zsuzsi a TV2 Mokka című műsorában elárulta, hogy fitneszedzői babérokra tör, ami régi álma volt.
– Gyerekkorom óta fontos szerepet játszik a sport az életemben. Akrobatikus tornával kezdtem, fitneszversenyzőként folytattam, mellette egy csoportban aerobikoztam, úgyhogy tudtam, hogy egyszer én majd ezzel szeretnék foglalkozni – mondta el a reggeli műsorban.
A helyzet adta magát: a modell gyermekei, Luca és Lujzi ugyanis már elég idősnek bizonyultak ahhoz, hogy anyai teendői mellett is rendszeresen meg tudjon jelenni a tanfolyamon. Bár Zsuzsi állítja, hogy nem fogyott, csak a teste alakult át az edzéseknek köszönhetően, így is látszik, hogy kirobbanó formában van.
– Nem mondom, hogy kilóban fogytam, hanem átalakultam, mivel rendszeresen edzek. Ennyi a titok – mondta el a Mokka két műsorvezetőjének.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen remekül fest Laky Zsuzsi, mióta ismét sportol!

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jáksó lászló