Laky Zsuzsi 11 éve odáig van férjéért: Guszti olyan, mint egy hollywoodi szívtipró
Laky Zsuzsi és Guszti közt úgy lángol a szerelem, mint kapcsolatuk hajnalán.
Nem véletlen, hogy Laky Zsuzsi és férje, Dietz Guszti hozták el 2018-ban A legbátrabb páros fődíját, a szépségkirálynő és az egykori MMA-harcos az élet minden területén kiegészíti egymást.
Bár nagy harmóniában élnek, kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen. A "szerelem első látásra" távolról sem jellemezte a megismerkedésüket, ugyanis elsőre a szőke szépség nem szimpatizált az igéző szemű férfival.
Laky Zsuzsi 11 éve imádja szívtipró férjét
Szerencséjükre utóbbi nem adta fel, addig ostromolta kiszemeltjét, amíg az be nem adta a derekát, és el nem ment vele egy randevúra. A találka után már nem maradt bennük kérdés, rájöttek, őket a sors is egymásnak teremtette. 2010-ben kötötték össze az életüket, és azóta is a legnagyobb boldogságban nevelik két kislányukat, a tízesztendős Lucát és a hétéves Lujzát.
A családalapítás után természetes, hogy egy házaspárnak kevesebb ideje jut egymásra, a gyerekek körüli teendők miatt előfordul, hogy az addig megszokott randik megritkulnak. Dietz Gusztinak és Laky Zsuzsinak arra is megvan a tuti receptje, hogy lopjanak magunknak néhány órát kettesben. Igyekeznek még a leghétköznapibb programokban is meglátni a romantikát, számukra a takarítás is kikapcsolódás, ha azt kettesben csinálják.
Ha pedig meghitt pillanatokra vágynak, lányaikat Laky Zsuzsi szüleire bízzák, és a Duna-partra indulnak.
- Kimegyünk a Homokszigetre, ahol van egy kis hajónk, felülünk rá, és gyakorlatilag világgá megyünk. De már az is jól tud néha esni, ha fekszünk egymás mellett, és nem csiripel senki sem a fülünkbe - mesélte a 37 éves szépség a Tények plusznak 2021 júliusában.
Som-Balogh Edina és férje
Som-Balogh Edina és férje, Krisztián boldogsága kilenc éve töretlen. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen gyönyörű párt alkotnak együtt.
Som-Balogh Edina és ritkán látott férje: Krisztiánnal a kilencedik házassági évfordulójukat ünnepelték
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sportoló
Hosnyánszky Norbert vízilabdázó és szépségkirálynő felesége: 12 éve boldog Dammak Jázminnal
- szépségkirálynő
- sztár