Lady Szomjas először mutatta meg barátnőjét: az RTL műsorvezetője címlapfotón szerepel vele
Lady Szomjas influenszer először lépett nyilvánosság elé a barátnőjével, még a követőinek sem mutatta meg a lányt eddig.
Szomjas Jennifer vagy, ahogy az interneten százezrek ismerik, Lady Szomjas lett ebben a hónapban a Cosmopolitan magazin címlapsztárja és szerkesztője egyben. A lapszám tematikáját a szerelem köré építette, így adott volt, hogy ő maga is barátnőjével szerepeljen a címlapfotón.
Nem csak a nagy nyilvánosság előtt mutatta meg először párját, követői sem láthatták még, ki az a lány, aki elrabolta a szívét.
Lady Szomjas barátnője
A tiktoker és kedvese fél éve vannak együtt. A Fókuszban elárulta, sosem érzett még senkivel sem olyat, mint Erikával.
- Nem az idő számít, hanem az, hogy tényleg egymásnak vagytok-e készítve. Nála éreztem azt először életemben, hogy otthonra találtam egy emberben.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A tévénézők az Álarcos énekes és az X-Faktor háttérműsoraiból ismerhetik, az Instagramon, a TikTokon és a YouTube-on pedig százezren követik. Utóbbi közösségi platformokon vállalta fel először a másságát 2020 nyarán.

Már akkor is tudta, nem csak pozitív visszajelzésekre számíthat majd. Most párjával is felkészültek a lehetséges negatív kommentekre.
- Eddig is volt kockázat a coming outolásban, igazából mindig van kockázat abban, ha egy olyan dologról van szó, ami sok embert érint. De úgy vagyunk vele, valakinek meg kell tennie ezt a lépést. Több mint büszkeséggel tölt el, hogy mi tesszük meg ezt a lépést.
Nézd meg Csuti párját bikiniben!
Csuti tavaly decemberben árulta el, hogy új barátnője van, aki nála jóval fiatalabb, 26 éves. A kilétét akkor még nem fedte fel, most posztolt először közös képet Biankával.
Csuti 26 éves párja bikinis bombázó: Biankát először mutatta meg
Csuti és új barátnője Dominikára utaztak nyaralni, onnan posztolta az Insta-storyjába a közös képet.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Fókusz
OLVASD EL EZT IS!

















