
Ma 73 éves Kudlik Júlia – Friss fotókon a Magyar Televízió bemondónője
Kudlik Júlia bemondónő, műsorvezető a képernyőn nem szerepel, csak fellépései vannak.


Ma ünnepli születésnapját Kudlik Júlia, aki 1945. július 14-én született Budapesten. Több mint 40 éven keresztül láthattuk a Magyar Televízióban bemondónőként, hírolvasóként és műsorvezetőnőként. 1965-től egészen 1996-ig vezette a Delta című műsort, műsorvezetője volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek, illetve számos népdal és népzenei vetélkedőnek - Nyílik a rózsa, Fölszállott a páva, Repülj páva, Interfórum -, valamint a Tapsifüles című könnyűzenei műsornak. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, számos tévéfesztivál és díjátadó gála háziasszonyaként is láthattuk.
A Gazdit keresünk, az Állatok védelmében és a Juli suli is nagyon népszerű műsora volt. Antal Imrével szerepelt a Szeszélyes évszakokban, rövid ideig a Calypso Rádióban is vezettek együtt műsort. 2005-ben a köztévé vezetősége úgy döntött, hogy nincs többé szükség a munkájára, így egy csoportos leépítés során őt is elküldték.
Kudlik Júlia visszavonultan él, húsz éve Szentendre lakója, és csak ritkán nyilatkozik. A közösségi oldalakat nem használja, valaki éveken át a nevével egy hamis profilt működtetett a Faceboookon, és úgy osztott meg posztokat, mintha azok Kudlik Júliától származnának. Még neves művészek is kommenteltek a képei, bejegyzései alá, annyira megtévesztő volt az oldal. A legendás tévés végül elment a rendőrségre is, az álprofilt pedig sikerült töröltetnie – írta a Best magazin júniusban.
A tévét 16 éve nem kapcsolta be, helyette inkább olvas, kertészkedik és kézimunkázik – árulta el a hetilapnak. A közönségnek ugyanakkor nem kell nélkülöznie: járja az országot és a magyarlakta területeket Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekessel, aki megnyerte 1981-ben a Röpülj, páva! című műsort, amit Kudlik Júlia Antal Imrével vezetett. Szvorák Katalin énekel, Kudlik Júlia pedig prózával szórakoztatja a közönséget.

Szvorák Katalin április végén ünnepelte a 60. születésnapját, a kerek évforduló alkalmából pedig Szentendre városa születésnapi ünnepséget szervezett a városházára az énekesnő tiszteletére. A köszöntőrendezvény műsorvezetője ki más lehetett volna, mint Kudlik Júlia? A fotók is ekkor készültek róla.

Áprilisban Nagy Sándor színész posztolt egy közös fotót a legendás tévéssel és Szvorák Katalinnal: megörült, amikor a nézőközönség soraiban felfedezte Kudlik Júliát.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változtak kedvenc bemondónőink az elmúlt évek során!
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
OLVASD EL EZT IS!