Kozso legjobb barátjával bukott le a felesége: az asszony szerint nem ez volt a válás oka

Kozso szinte soha nem emlegeti volt feleségét, lánya édesanyját.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kocsor Zsolt, vagyis Kozso a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar énekese volt, saját együttesén, az Ámokfutókon kívül még olyan sikeres bandák menedzselése köthető a nevéhez, mint az Alvajárók, az All 4 Love, a Bestiák, a Shygys vagy a Picasso Branch.

Első felesége, a Zenebutik énekesnője, Kádár Mónika volt, akivel öt évig voltak házasok, ezalatt született egy közös kislányuk, Amanda. Szakításuk, válásuk nem volt éppen zökkenőmentes, a történtekre teljesen másképp emlékeznek.

Kozso eslő felesége

Kozso első felesége, Kádár Mónika korábban az nlc.hu-nak adott interjújában azt mondta, a házasságkötésük után romlott meg a kapcsolatuk, mert már nem volt elérhetetlen a zenész számára. 

 - Én nem a mostani Kozsóhoz mentem feleségül. Hittem a házasság szentségében, mivel a mi családunkban ismeretlen a válás, aztán jött az ébredés. Azután romlott meg az életünk, hogy összeházasodtunk. Már nem voltam Kozsónak elérhetetlen… Végül 23 évesen elváltam, és nem bántam meg, jól döntöttem! A lányom sem sínylette meg, hisz addig sem látta túl sokszor az apját - nyilatkozta az énekesnő. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezzel szemben Kozso teljesen másképpen emlékszik vissza azokra az időkre, Joshi Bharat műsorában azt mesélte, annak idején legjobb barátja kezdett udvarolni a feleségének, ami nem éppen szép történet. 

Rájöttem arra, hogy a legjobb barátom már egy évvel korábban is hajtott a nőmre, csak akkor nem vettem ezt észre, de aztán együtt láttam őket.

- Ez egy nagyon komoly történet. Nehéz volt túlélnem, pláne azért, mert utána még három évig neveltem a kislányomat, én pelenkáztam, és ezen a korszakon is velem együtt lett túl, mert az anyja lesokkolódott, és nem tudott úgy foglalkozni vele, ahogyan akkor kellett volna. 

Bármi is legyen az igazság, egy biztos, ma már béke van. Az egykori házasok lánya, Amanda harmincéves, sikeres, felnőtt nővé érett, aki Amerikában futott be az elmúlt években erotikus könyvével. 

Kozso lánya, Amanda

Kozso lányát utoljára tinédzserként láthattuk szerepelni édesapja oldalán. Kocsor Amanda az elmúlt években kerülte a rivaldafényt, időközben nem csak gyönyörű, hanem nagyon sikeres, felnőtt nő lett belőle.

Ő Kozso csinos, szőke lánya: a 30 éves Amanda Amerikában lett sikeres

Kozso lánya harmincéves korára megvalósította élete legnagyobb álmát. Kiadták a regényét a tengerentúlon.

Elolvasom

Cover-fotó: YouTube/24.hu

Ezt is szeretjük