Kovács Kokó István 4 fiával egy fotón: néhány hetes gyermekét is megmutatta

Ez az első fotó, amin Kovács Kokó István mind a négy gyermekével látható.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kovács Kokó István különleges húsvéti fotót posztolt: azon mind a négy gyermekével, a két nagykorú fiával és a két kicsivel látható.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó a tavasz elején lett négyszeres apa, legkisebb gyermekét most először mutatta meg. 

Kovács Kokó István gyermekei

Kovács Kokó István két évtizeden át dolgozott a Bokszvilágszervezetnek (World Boxing Organization, WBO), annak európai elnöke, illetve a szervezetnek az alelnöke is volt, majd 2021 márciusától a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség főtitkárának nevezték ki, és családjával együtt Svájcba költözött. 

Zalán fia 2018 februárjában jött a világra, a svájci szokásoknak köszönhetően három és fél évesen elkezdte az iskolát Lausanne-ban. A gyermek édesanyját, Garami Katalint 2019. május elsején vette feleségül. Tavaly novemberben derült ki, hogy második közös gyermeküket várják, Kokó februárban azt mesélte a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorában, hogy a kicsit február végére-március elejére várják, és Svájcban fog megszületni.

Az 51 éves sztár április 4-én posztolt egy fekete-fehér felvételt, amin az ő, Zalán és a legkisebb gyermeke keze látszik, ebből tudhatták követői, hogy már négygyermekes apa. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kovács Kokó István húsvétkor rendhagyó képet tett közzé a közösségi oldalán, azon mind a négy fiával látható. Az 1994-ben világra jött Bence és az 1998-ban született Gergő arca is látszik a felvételen, míg a négyéves Zalán és a néhány hetes csemete csak hátat fordítva szerepel.  

"Nem kérdés hogy az összes megszerzett címem közül az 'Apára' vagyok a legbüszkébb…. Of all the titles I’ve been privileged to have, 'Dad' has always been the best. #proudfather #4sons #familyreunion" - írta a fotóhoz Kokó.

Básti Juli és három fia

A színésznő nem is lehetne büszkébb három fiára, akik már mindannyian nagykorúak. Első házasságából született legidősebb gyermeke, Márton 38 esztendős, Puskás Tamással közös fiai, Samu és Dávid pedig 24, illetve 22 évesek. 

Básti Juli mindhárom fiával: ritka közös fotón Márton, Samu és Dávid

Básti Juli felnőtt fiai szívtiprókként pózoltak édesanyjuk mellett.

Elolvasom
Ezt is szeretjük