Kokó ritkán látott feleségével a premieren: Katalin dögös bőrnadrágban ment
Kovács Kokó Istvánt ritkán látni premiereken, de A nemzet aranyai díszbemutatóján megjelent a feleségével.
Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, aki 2002 áprilisában versenyzett utoljára a ringben, aztán visszavonult.
Ezt követően különböző bizottságokban és szövetségekben töltött be tisztségeket. 2021 márciusában a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség főtitkára lett, a posztot 2022 júliusáig töltötte be.
Kokó feleségével a premieren
A sport továbbra is fontos része az 52 éves sztár életének: ő maga sportos életvitelt folytat, sporttal kapcsolatos munkát végez, és szabadidejében is érdeklődik is a nemzetközi és hazai sportvilág fontos eseményei iránt. Nem meglepő, hogy részt vett A nemzet aranyai díszbemutatóján is.
Kokót feleségével, Garami Katalinnal a futás szeretete hozta össze, 2016 novemberében ismerkedtek meg, a következő év nyarán az egykori ökölvívó eljegyezte szerelmét, 2018 februárjában megszületett kisfiuk, Zalán, az év májusában összeházasodtak. 2022 tavaszán egy újabb kisfiúval gyarapodott a családjuk. Katalin két kisfia születése után is karcsú, mint a nádszál, ez a premieren viselt bőrnadrágban szembetűnő volt.
Képes összeállításunkban nemcsak Kokót és feleségét, hanem olyan sztárpárokat láthatsz, akiket ritkán látni premiereken, de A nemzet aranyai díszbemutatóján megjelentek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kemény Dénes és további sztárpárok a premierről
Kemény Dénes a bemutatóra felségével érkezett. Renáta 20 évvel fiatalabb, mint Kemény Dénes, de a nagy korkülönbség nem kezdte ki a kapcsolatukat, lassan 20 éve alkotnak egy párt.
Kemény Dénes és 20 évvel fiatalabb felesége: Renáta így ragyogott a díszbemutatón
Nézegess képeket!
Elolvasom- sztár
- kovács istván koko
- sportoló
- felesége
- premier
- a nemzet aranyai
- liptai claudia
- pataki ádám
- szandi
- bogdán csaba
- csisztu zsuzsa
- dammak jázmin
- hosnyánszky norbert
- sztárpárok
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!