Kovács Kati 20 éve él szerelmével - Féltve őrzött magánéletéről beszélt
Kovács Kati ritkán nyilatkozik magánéletéről, ám ezúttal kivételt tett.
Kovács Kati a hatvanas évek óta hazánk egyik legsikeresebb és legnépszerűbb énekesnője, akinek a magánéletére is nagyon kíváncsiak a rajongói, ám ő csak ritkán beszél azokról az érzelmeiről, melyek egykori vagy jelenlegi párjához fűzik.
Természetesen azt azért lehet róla tudni, hogy mindössze 22 éves volt, amikor Koncz Tibor zenész az oltár elé vezette. Házasságuk kilenc év után válással ért véget, majd 1975-ben egy másik zenészhez, Lerch Istvánhoz ment feleségül. Egy rövid ideig Bródy János jegyese is volt, de végül nem házasodtak össze, habár nagy volt köztük a szerelem. A kilencvenes években ismét megházasodott, ám ez a házasság nem tartott sokáig.
A 73 éves énekesnő a Nők Lapjának adott interjújában azonban kivételt tett, és megosztott néhány titkot jelenlegi kapcsolatáról, ám szerelme pontos kilétét azóta sem fedte fel.
- A jelenlegi párommal húsz éve vagyunk együtt. Ő a legelső szerelmem. Ez talán egy kicsit túlzás, vagy talán kegyes hazugságnak is mondható, de szerintem ennyi belefér egy nő életébe. Úgysem tudjuk megmondani egész pontosan, mi is az a szerelem - kezdte sejtelmes vallomását, majd hozzátette azt is, hogy nagyon szereti a szimfonikus zenekar hangját, de a párjáét szereti a legjobban.
Kovács Kati azon hazai sztárok közé tartozik, akiknek nem született gyermeke, pedig saját bevallása szerint szeretett volna anya lenni, és hosszú éveken át próbálkozott is.
- Én húsz éven keresztül szerettem volna, és próbálkoztam, hogy legyen. A Baross utcai klinikára jártam. Mindenféle fázisán átestem annak, amit egy nő átél, hogy gyereke lehessen. Van, hogy a karriert előbbre teszik, mint az anyaságot, de én nem így voltam. Sokan halogatják a gyermekvállalást, és végül annyira kitolódik az idő, hogy már késő lesz. A bátyámnak és a húgomnak is két gyereke van. Nyári szünetekben és bármikor máskor, amikor szükség volt rám, ott voltam, és anyjuk helyett anyjuk voltam. Vittem magammal őket turnékra, voltak ugyan vicces esetek, amikor valamelyik gyerek beleesett a zenészárokba, de mindig odafigyeltem rájuk. Anyák napján sosem felejtkeznek el rólam, és ez jól esik - nyilatkozta Kovács Kati 2017 nyarán a Heteknek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció