A 72 éves Kovács Kati ámulatba ejtően szép volt az ünnepi koncertjén
Kovács Kati 70 fölött is bámulatosan néz ki.
Kovács Kati túl a 70-en is lenyűgöző formában van: évtizedeket is letagadhatna korából, nemcsak külsejét irigyelhetik sokan, de energikusságát is. Az énekesnő 50 éves énekesi pályával a háta mögött sem pihen, sorra adja a koncerteket. Augusztus 20-án délután Kiskunfélegyházán, este pedig már Magyarkanizsán lépett fel, három nappal korábban Hajdúböszörményben koncertezett. Legközelebb augusztus 26-án, Budapesten áll színpadra.
Kovács Kati számára 1965-ben a második Ki mit tud? hozta meg az országos hírnevet, egy évvel később pedig a Táncdalfesztivál növelte az ismertségét, amelynek első győztese lett, Nem leszek a játékszered című dalával négy díjat is kiérdemelt.
Nincs haragosa, pályatársai tisztelik és szeretik, nemcsak szépségével és hangjával, de természetével is elbűvöl mindenkit. Friss koncertfotói láttán csak ámulunk, milyen szép. Nem hiába mondják, hogy 20 évesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette, 30 évesen olyan, amilyenre az élet formálta, 50 évesen pedig olyan, amilyet megérdemelsz.
Kovács Kati persze a sok mozgásnak és egészséges életmódjának is köszönheti, hogy alakja is irigylésre méltó. A tenisz a kedvenc sportja, azt nyilatkozta, ha játék után lép fel, akkor jobban érzi magát a színpadon is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bikini