Kósa L. Adolf 20 kilót fogyott pár hónap alatt: nem vállalta volna a műsort régi külsejével
Kósa L. Adolf és felesége, Rita is részt vettek a Párharc második évadában. A Feminának elárulta, miért vállalták a felkérést.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, május 8-án startol el a Párharc második évadja a TV2-n, amelyben hét mindenre elszánt sztárpár küzd meg egymással. A Femina is jelen volt, amikor a csatorna bejelentette, kik azok a hírességek, akik idén megküzdenek a fődíjért: a ’90-es évek egykori sztárja, Kósa L. Adolf és felesége is igent mondtak a realityre.
Az üzletember hosszú kihagyás után tért vissza a képernyőre: reklámhangként kezdte a pályafutását a rádióban, itt fedezték fel a tévés műsorkészítők. Ámor földi helytartójaként a Szerelem első látásra című társkeresőben egy ország ismerte és szerette meg.
Kósa L. Adolf lefogyott
Ezúttal is egy olyan produkcióban láthatja a közönség, ami a szerelemről szól, némi csavarral: most nem a párok összehozása lesz a feladata, hanem hogy feleségével, Ritával vállvetve teljesítsék a sokszor kifejezetten embert próbáló feladatokat.
Az első évadban megszokhatták a nézők, hogy a Párharc egyaránt szól a taktikáról, a komfortzónából való kilépésről és a fizikai erőpróbákról. Abban, hogy az utóbbiban maximálisan helyt tudjon állni, Kósa L. Adolf számára nagy előnyt jelentett, hogy a forgatás előtt látványos átalakuláson ment keresztül.
- 20 kilót fogytam hét hónap alatt. Teljesen normálisan, heti egy kiló mínusz, ami a nőknél is ideális. Nem fogyókúráztam, nem vontam meg semmit magamtól, egyszerűen egy módszertant eszközöltem, nem volt benne semmi kínszenvedés.
Hozzátette, bár a felesége mackósan szereti, jól jött a mínusz húsz kiló. Könnyebben bírták a strapát az ízületei, ami nagy könnyebbség volt a futós, mászós, ugrálós kihívásoknál.
Meg kell mondjam, ha úgy néztem volna ki, mint ahogy mondjuk fél évvel ezelőtt, akkor nem vállaltam volna el a műsort.
- És visszatértek a régi érzések, hogy milyen a kamerák előtt állni?
- Csodálkoztam rajta, mennyire kameraérzékeny vagyok! De azon még inkább, hogy a feleségem mennyire az! Nyilván, ha nem szólal meg, akkor is tökéletes, de olyan vagány módon viselkedett, olyan vagányul beszélt, kommentálta az eseményeket, csak néztem! Nem olyan beszédes típus, okosabb annál, inkább gondolkodik és figyel, itt viszont nagyon jókat mondott. Imádtam hallgatni!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Mennyire volt nehéz, hogy távol voltatok a gyerekektől?
- Mi ezért is vállaltuk, hogy kicsit kipihenjük őket. Nagyon rég volt, hogy 12 napot csak egymásnak szenteljünk. Mióta Nimród megszületett (2013-ban jött a világra - a szerk.) tíz nap volt a maximum, amit egyben, nélküle töltöttünk, és az is egyszer történt csak meg - vette át a szót férjétől Rita.
A tízéves Nimród az eseményen is ott volt a szüleivel. Irtó helyes és imádni való kisfiú.
- Egy tündéri gyerek! Egy full vagány fickó, a jég hátán is meg fog élni - büszkélkedett az apukája.
A család hamarosan Amerikába költözik, Florida környékét szemelték ki maguknak, huzamosabb ideig ott is tartózkodtak az elmúlt időszakban. Bár Kósa L. Adolfról az a hír járta be a sajtót, hogy nyugdíjba ment, a nyugalmazott évek immár véget értek, cégtulajdonos lett, jelenleg az Európai piacokat bővíti. Mindezek miatt az elmúlt pár hónap extrán pörgős volt a családfő számára.
- Nagyszerű volt a munkába való visszatérést tekintve is ez a műsor, éppen majdnem szétszakadtam, akkor jött ez a 12 nap, úgyhogy ilyen szempontból is örültem, hogy részt vehettem benne.
- A Párharcról több résztvevő is azt mondta, olyan, akár egy párterápia. Számotokra ezentúl önismereti tréninggel is felért?
- Maximálisan! Magadról is megismersz olyan dolgokat, amiket nem is feltételeztél volna. Például, hogy pókot raksz a szádba, mert az a feladat, meg kell csinálni. Legyőzöd a saját undorodat, félelmedet - árulta el Rita a Feminának.
Nézd meg Kozsót új párjával a Párharcban!
Először láthatjuk Kozsó párját, Ágicával ők is szerepelnek a TV2 Párharc című műsorában. Képeken ők és a műsor második évadának sztárpárjai.
Cover-fotó: TV2/Párharc
OLVASD EL EZT IS!