A magyar sztár 97 kilogrammot fogyott: mintha kicserélték volna

Kovács István Kovi 2016-ban határozta el, hogy életmódot vált, miután túlsúlya jelentős egészségügyi gondokat okozott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor már 207 kilogrammot mutatott alatta a mérleg, hazánk egykori legismertebb felnőttfilmrendezője, Kovács István Kovi tudta, hogy változtatnia kell: 2016 óta 97 kilót fogyott.

Egyik napról a másikra döntött úgy, hogy felhagy a filmezéssel, ez lelkileg nagyon megviselte. Jelentős elhízásának is ez volt a hátterében.

Kovi fogyása

Magas volt a vérnyomása, a cukra, asztmától szenvedett, a térdei pedig annyira fájtak, hogy minden napját fájdalomcsillapítókkal kezdte. Az egészségügyi panaszokon kívül a társasági életére is rossz hatással voltak a pluszkilók. 

Már 2019-ben is látszott rajta a fogyás, amikor a Mokkában vendégeskedett.
Már 2019-ben is látszott rajta a fogyás, amikor a Mokkában vendégeskedett.
Fotó: TV2/Mokka

Sok módszert kipróbált több-kevesebb sikerrel, végül az egyik barátja ajánlott neki egy olyan étrend-kiegészítőt, amellyel éhezés nélkül olvadtak le róla a kilók.

- Sőt, egy speciális hazai étrend-kiegészítő ital segítségével magyaros ételekkel történt a súlycsökkentés - árulta el a Hot! magazinnak.

A sikeres fogyása óta mintha kicserélték volna. Az a célja, hogy másoknak is segítsen elérni az álomalakot. Ideje jelentős részében tanácsadóként motiválja az embereket.

100 kilós tiniként bántották

Peller Anna vágyott arra, hogy szeressék: szemüveges, túlsúlyos gyerek volt, 16 évesen 100 kilót is mutatott alatta a mérleg, csúfolták, bántalmazták is.

100 kilós tiniként bántották: ma már az RTL gyönyörű műsorvezetője

Peller Annát túlsúlyos gyerekként bántalmazták és kiközösítették. Mára már megbocsátotta, de a lenyomata mindig ott lesz.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük