Kós Hubert édesanyja gyönyörű, szőke nő: a lelátón kiragyogott szépségével
Íme Kós Hubert, a párizsi olimpia első magyar aranyérmesének csodaszép édesanyja.

A tegnapi nap fontos volt hazánknak a párizsi olimpián, megszületett az első magyar aranyérem: Kós Hubert aratott győzelmet 200 háton az úszók között.
A mindössze 21 éves sportolónak csendült fel először a 2024-es olimpiai játékokon a magyar himnusz. Egy ország örült a sikerének, edzői mellett családja is ott volt a helyszínen, elámultunk azon, milyen szép az édesanyja.
Kós Hubert édesanyja
A közvetítésen több alkalommal mutatták a családját, így pillanthattuk meg, hogy anyukája kiragyogott a tömegből szőke hajával és szép vonásaival. Íme:

A közvetítésen is elhangzott, öccse, Kós Olivér is úszó. Valamint azt is megtudhattuk, hogy a család több alkalommal élt külföldön, Kós Hubert édesapja ugyanis ír származású, ebből adódik, hogy a fiatal olimpikon tökéletesen beszél angolul.
Egy megható pillanatot is rögzített a kamera, miután a nyakába akasztották az aranyérmet, és hátára vette a magyar zászlót, így ölelte meg édesapját:

Ő Szoboszlai Dominik szép, szőke édesanyja: nem sokszor mutatkozik a nyilvánosság előtt
Szoboszlai Dominik édesanyja kerüli a nyilvánosságot. A Tények Pluszban láthattunk róla fotót kivételesen.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: Profimedia