Meglepő, mi derült ki Koncz Zsuzsáról - A 74 éves énekesnőről ezt eddig nem tudtuk

Koncz Zsuzsa Filmszakadás című, új dalához kapcsolódva arról is beszélt, hogy mekkora filmrajongó.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Koncz Zsuzsa az elmúlt hónapokban koncerteket ugyan nem adhatott, legutóbb március elején állt színpadon, és a tavaszi Müpa-koncertje elmaradt a veszélyhelyzet miatt, de ez nem jelenti azt, hogy a tavaszt csak pihenéssel töltötte. 

Sokat olvasott, televíziót nézett, hiszen nagy filmbarát, komolyzenét hallgatott, megtanult zoomolni és sok új dalötlete is született. 

Koncz Zsuzsa és a filmek

Az RTL Klub Fókusz című műsorában mutatta be a Filmszakadás című új szerzeményét, ősszel pedig új lemeze jelenik meg, a sorban a 42. Az énekesnő az RTL Klub műsorában elárulta, hogy a horrorfilmeken kívül minden műfajra nyitott, szereti a Star Wars-filmeket is.

- Mindenevő vagyok, de az európai művészfilmeket szeretem a legjobban. Én viszonylag kevés science fictiont nézek, és eléggé megválogatom őket. Az ember elképzel magának idegen világokat, és abban elhelyezi saját magát. Ebből a szempontból izgalmasak. 

koncz-zsuzsa
Fotó: RTL Klub/Fókusz

- A mozi egy kicsit olyan, mint az élet, de mégse olyan. Néha kicsit több, néha kicsit kevesebb. Ez nekem olyan természetes szükséglet, mint a színház. De moziban elég rég nem voltam - vallotta be.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A 74 éves sztár több mint két évtizede dolgozik együtt Závodi Gáborral is, aki a Filmszakadás mellett több új Koncz-szám zenéjét és szövegét is írta. Kicsit a saját élete is benne van ebben a dalban, mert nagyon rosszul élte meg, hogy az elmúlt hónapokban színpad és stúdiózás nélkül kellett élnie.

- Nagyon örülök annak, hogy ehhez a lemezhez hozzáfogtunk, mert borzasztóan sok erőt ad az embernek. Meg kell mondanom őszintén, én nagy koncertező vagyok, nagyon szeretek koncertezni, és nekem a közönség nagyon hiányzik. Ez egy kicsit megvillantja számomra is azt a lehetőséget, hogy hamarosan találkozunk, és akkor lesznek olyan új dalok és mondandók, amiket érdemes elénekelni - és amiért érdemes találkoznunk. És nem csak a pandémia szemszögéből! Azt gondolom, ezek között van egy csomó olyasmi, amit még nem mondtunk el.

Az október végén, november elején megjelenő új albumának még nincs címe, több dal is esélyes erre. Legnagyobb sajnálatára a hagyományos, nagy arénakoncertje idén elmarad, de szeptembertől újra színpadra áll. 

- Folytatni tudjuk majd kisebb helyeken, 400-500 fős kultúrházakban, amit tavasszal félbe kellett szakítani. Az első koncert, azt gondolom, nem lesz könnyű, de nagyon remélem, hogy örömöt fog okozni nemcsak nekünk, de a közönségnek is.

Koncz Zsuzsa ruháival nagy port kavart

Ha nem énekesnőként épít karriert, Koncz Zsuzsa divatdiktátor is lehetne: a régi fellépőruhái, illetve a ruhák, melyeket viselt, ma is nagyon divatosak lennének, és bármelyik menő énekesnő viselné azokat a színpadon. Az öltözködését tekintve is öntörvényű volt, nem engedte, hogy más megmondja, mit vegyen fel. Emiatt egy időben szitkozódó leveleket is kapott édesanyáktól.

Koncz Zsuzsa tonnaszámra kapott szitkozódó leveleket az édesanyáktól

Koncz Zsuzsa nemcsak dalválasztásában, de öltözködésében is mindig öntörvényű volt.

Elolvasom
Ezt is szeretjük