Ő volt Komár László nagy szerelme - Krisztina az énekes halála után furcsa dolgokat élt át
Komár László szerelmét, Krisztinát kétszer is feleségül vette.
Komár László, a rock and roll hazai királya 2012 októberében hunyta le örökre a szemét, 67 éves volt. A zenészlegenda öt alkalommal házasodott meg, a harmadik feleségét, Krisztinát kétszer is az oltár elé vezette. Az asszony volt élete szerelme, halála napjáig szerette őt. Az énekes özvegye nehéz időszakon van túl, az örökösödési vita öt éven keresztül húzódott, de végül lezárult. Mialatt ment a pereskedés Krisztina és Komár negyedik neje között, az özveggyel különös dolgok történtek, a Story magazinnak elárulta, hogy szeretett férje a túlvilágról jeleket küldött neki.
A mai napig köszön elhunyt férjének
Krisztina úgy érzi, bár férje elhunyt, a lelke mellette maradt, ezt pedig több furcsa dologgal támasztotta alá.
- Tudom, ilyenkor szokták hülyének nézni az embert. Kaptam jeleket a hagyatéki perek idején is tőle. Emlékszem, egy alkalommal hangosan kifakadtam, amikor már mindenről le akartam mondani, hogy vége legyen: "Miért csináltad ezt velem? Miért hagytál így itt? Legalább küldj egy jelet, mit tegyek?!" Erre egy hatalmas reccsenést hallottam a falon lévő Elvis-tükörből, amit Aradszky Laci a hóna alatt hozott neki Kanadából a repülőn, kiesett az üveg, és fennakadt a radiátoron. Ezután hoztam meg azt a döntést, hogy nem engedhetek - mesélte a lapnak.
Az asszony szerint nem ez volt az egyetlen jel, amit Komár László küldött neki a túlvilágról.
- Amikor indultam az ügyvédekhez egyezséget kötni, beültem a kocsiba, és nagyot sóhajtottam: "Adj egy jelet, hogy jól döntöttem-e!" Bekapcsoltam a rádiót, és megszólalt egy Komár-dal. Mintha csak beleegyezett volna. Azóta is beszélgetünk. Érkeznek a jelek - tette hozzá Krisztina, aki a lakásukban úgy hagyott mindent, ahogyan az volt, például a fürdőszobában még mindig ott lóg a fogason Komár köpenye, az előszobában pedig még mindig ott van a táskája, amit a fellépéseire vitt magával. Emellett, ha az asszony belép a közös otthonukba, mindig köszön elhunyt férjének.
A Neoton Família énekesnői egykor és most - Ma már szóba sem állnak egymással
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!