Koltai Róbert címlapon szerepel párjával: Ildikóba 70 fölött szeretett bele
Koltai Róbert és Ildikó között munkakapcsolatból lett barátság, majd szerelem.
Koltai Róbert december közepén ünnepli a 77. születésnapját, érzi magán az idő múlását, hamar elfárad, de ez a színpadon vagy színészi játék közben megszűnik.
Nemcsak azért érzi magát szerencsésnek, mert színészként és rendezőként még mindig aktív, hanem azért is, mert hetven fölött rátalált a szerelem. Párjával, Ildikóval a Hot! magazin címlapján szerepelnek.
Koltai Róbert párja, Ildikó
Gaál Ildikó rendezőt mindig vonzotta a színház, és miután elsőre nem vették fel a Színművészetire, rendezőasszisztens lett a miskolci színházban. Itt ismerte meg férjét, Mucsi Sándor színészt, akivel két fiuk született, és aki 2006 nyarán hunyt el.
Másfél évvel a férje halála után ismerte meg Koltai Róbertet, és kezdtek el együtt dolgozni. Az évek során a munkakapcsolatból barátság, majd szerelem lett, ugyanakkor a közös munkát is nagyon élvezik mind a mai napig.
- Mára egy négy éve tartó, boldog párkapcsolat és kilenc közös alkotás lett az eredmény: három könyv, egy kisjátékfilm és öt színpadi produkció. És nem utolsósorban az isteni rakott krumpli, amelyet szerinte én tudok a legjobban elkészíteni neki - mesélte a hetilapnak a bájos, mosolygós nő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Koltai Róbert szerint jó helyen, jó időben találkoztak, és azt is bevallotta, hogy számára Ildikó a tökéletes társ, akivel mindenben számíthatnak egymásra.
- Ildi néhány éve megözvegyült, nekem pedig akkor ért véget egy kapcsolatom. Szeretetteljes párkapcsolat lett köztünk. Ebből is látszik, hogy soha nem késő újrakezdeni. Nem tervezünk esküvőt, most nagyon jól vagyunk.
- A közös munka az összeköltözésünk után sem állt meg, hiszen most jelenik meg a harmadik közös könyvünk. Az én történeteim, de Ildi írja és korrektúrázza őket - osztotta meg a lap olvasóival a Jászai Mari-díjas színész
Pataki Ági és férje
Pataki Ági, a modellből lett filmproducer és férje, Kovács Gábor producer közös céget is alapítottak, és olyan híres, magyar alkotásokat köszönhetünk nekik, mint az Üvegtigris-filmek, a Fehér tenyér vagy a Fehér isten. Képes összeállításunkban megnézheted, kik azok a sztárok, akik párjukkal jelentek meg a Pesti balhé című magyar vígjáték júliusi díszbemutatóján.
Pataki Ági és férje így turbékoltak a filmpremieren - 29 éve boldogok együtt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- koltai róbert