A Drága örökösök színésznőjének kevés esélye volt a terhességre: babája most 5 hetes
Kiss Anna Laurának kevés estély adtak a teherbe esésre, mégis várandós lett, kisfia június közepén született.
Kiss Anna Laura, aki a Drága örökösök Stefijét alakította, márciusban árulta el, hogy csodával határos módon kisbabát vár.
Június 16-án adott életet Dénesnek, akit a színésznő édesapjáról neveztek el. Dini természetes úton, 4360 grammal és 58 centivel jött a világra, a kilencórás születésénél a kicsi édesapja, Bálint Barna, a Vígszínház művésze is jelen volt - mesélte a szülés után két héttel a Fókusznak.
Megszületett Kiss Anna Laura fia
A színésznő és párja mielőbb szerettek volna próbálkozni a gyermekvállalással, az orvosok ugyanis csak nagyon kevés esélyt adtak arra, hogy természetes úton várandós lesz.
- Születésem óta egy petefészkem van, abban is van néhány ciszta, így az orvosok rám hozták a frászt, hogy kevés esélyem van rá, hogy gyerekem legyen. Ez a kevés esély is elég volt ahhoz, hogy megfoganjon és megszülessen Dinike. Ő egy kis csodababa. Készültem a jöttére, hónapokon át hetente egyszer jártam baba-mama analízis tanfolyamra, ami beszélgetésből, meditálásból, relaxálásból állt - mondta az immár öthetes baba édesanyja a Best magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Anya és fia még tanulják egymást, de Kiss Anna Laura arra hamar rájött, hogy Dini esténként öt perc alatt elalszik, ha énekel neki, kedvence a Kicsi, gyere velem rózsát szedni című dal. Táncosként dolgozó párjának augusztus végéig van egy kis szünete, így sok mindenben tud segíteni.
- Már kezd figyelgetni, az étvágya a súlyához mérten nagyon jó, nagyon sokat eszik. Két órákat fent van, aztán alszik - osztotta meg a Fókusz nézővel.
Az RTL Klub műsorában azt is elárulta, hogy Barnával úgy döntöttek, a kisfiukat nem mutatják meg teljesen a nagy nyilvánosságnak. Nem ítéli el azokat, akik megmutatják csemetéjüket, vagy aki nem ért vele egyet, úgy gondolja, ez minden szülőnek a saját döntése.
Gyermeke apjával azt tervezték, hogy még a várandósság alatt kimondják a boldogító igent, de a járvány, majd a költözés miatt egyelőre elnapolták az esküvőt.
Szekeres Nóra negyedik gyermeke
A műsorvezető úgy döntött, ha negyvenéves koráig nem lesz várandós, letesz az újabb babáról. Ezt a születésnapot 2020. szeptember 2-án ünnepelte, előtte egy nappal pedig pozitív lett a terhességi tesztje. Lánya és két fia után május 5-én kislánya született.
Megszületett Szekeres Nóra 4. gyermeke: a 40 éves műsorvezető különleges nevet adott lányának
Szekeres Nóra először mesélt negyedik gyermeke érkezéséről.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- kucsera gábor