Kepes András 19 éves lányunokája ilyen szép volt a szalagavatón: Hannát ritkán mutatja meg
Kepes András hat gyermek édesapja, és már négy unokával is büszkélkedhet. A Facebookon ritkán mutatja meg őket.
Kepes Andrásnak nem csak karriere, magánélete is mozgalmasan alakult az évekkel. Az író, újságíró és tévés 22 éves volt, mikor feleségül vette Mester Zsuzsannát, második házassága Messmer Lilivel 1987-től 1999-ig tartott, harmadjára pedig 2000-ben nősült meg.
Jelenleg 22 éve él Marcsival, akit az IBS Színházban ismert meg. A nő színházi titkárként dolgozott az intézményben, főnöke egyik barátja pedig történetesen Kepes András volt.
Kepes András 19 éves unokája
A tévés egy előadás után elhívta Marcsit randevúra, a többi pedig már történelem. Kepes azóta mindennap megkéri párja kezét - de hogy miért, annak vicces történetét ebben a cikkben meséltük el.
A 75 éves írónak három házasságából hat gyereke született: legidősebbikük 1974-ben látta meg a napvilágot, míg a legkisebb 2011-ben született. Kepesnek négy unokája van, a 24 éves Bruno, a 19 éves Hanna, a 12 éves Misa és Gáspár. A tévés most egyetlen lányunokájának szalagavatójáról rakott ki fotót.
A büszke nagypapa a következő sorokkal emlékezett meg az estéről:
"Hannus unokám a tegnap esti szalagavatóján öccsével, Gazsival és anyukájukkal. Hanna ma 19 éves, Gazsi egy hét múlva 12 éves lesz, Juli lányom pedig kortalan. Köszönöm a tegnap estét, sok boldogságot, vidámságot, szeretetet!"
Ilyen édesapa 75 évesen Kepes András
Bár ritka, hogy a magánéletéről beszéljen, D. Tóth Krisztának említést tett a gyermekeiről, valamint az apai lét kihívásairól. A 75 éves írónak három házasságából hat gyereke született: legidősebbikük 1974-ben látta meg a napvilágot, míg a legkisebb 2011-ben született. Ma úgy gondolja, első gyermekeinél még nem érett meg az apaságra.
Kepes András 6. gyermeke már kiskamasz: 75 évesen ilyen édesapa
Kepes András első és második házasságából két-két lánygyermek született. Harmadik felesége egy lánnyal és egy fiúval ajándékozta meg.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Reggeli
OLVASD EL EZT IS!