Kepes Andrásnak a 3. felesége lett élete párja: 22 éve imádja Marcsit
Kepes András mindennap újra és újra felteszi Marcsinak a kérdést, hogy hozzámegy-e feleségül.
Kepes András még nagykorú sem volt, amikor elkezdte építeni a karrierjét. 17 évesen jelentek meg az első cikkei, és az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt is folyamatosan alkotott. A tévénézők olyan műsorokból ismerhetik, mint az Apropó, a Desszert, a Kepes vagy az Oázis, illetve ő volt az első hazai riporter, aki tudósított a tengerentúl legnívósabb eseményeiről, például a cannes-i filmfesztiválról vagy a Nobel-díj átadójáról.
Az életében nem csak a pályakezdés, a szerelemi életének elindulása is korán történt meg. 22 éves volt, amikor 1971-ben oltár elé vezette első feleségét, Mester Zsuzsannát. Második házassága, Messmer Lilivel 1987-től 1999-ig tartott, harmadjára pedig 2000-ben nősült meg.
Kepes András harmadik felesége, Marcsi
Élete párját, a színésznő Marcsit az IBS Színházban ismerte meg, ahol a 25 évvel fiatalabb nő színházi titkárként dolgozott, illetve néhány darabban is játszott. Az intézményben épp a tévés egyik régi barátja volt a főnöke, általa üzengettek egymásnak. Egy este a Rocky Horror című előadás után Kepes András elhívta a kiszemeltjét egy randevúra, onnantól indult el a kapcsolatuk, ami immár 22 éve tart.
Annak ellenére, hogy több mint két évtizede együtt vannak, a 73 éves Kepes András mindennap megkéri kedvese kezét. Bár ez nagyon romantikus gesztus, az oka már kevésbé az: egy félreértéssel indult ez a szokás.
- Végignéztem, hogy a hivatalos Facebook-oldalamon a különböző információk mennyire stimmelnek. Rájöttem arra, hogy noha már vagy tíz éve működtetem az oldalt, bizonyos információk hiányoznak. Többek között volt egy olyan pont, hogy ki a házastársa - emlékezett vissza a Reggeli vendégeként 2021 októberében.
Gyanútlanul megjelölte a feleségét, majd pár óra elteltével özönleni kezdtek a gratuláló kommentek és üzenetek. Kiderült, az alkalmazás úgy tüntette fel, mintha most kerítettek volna sort az esküvőre.
- Több ezer gratuláció érkezett, és hát gondoltam, akkor mégse kéne megsérteni a kedves olvasókat, akik ennyire hálásak, hogy újra és újra elveszem a saját feleségemet, úgyhogy akkor azt mondtam, hogy mostantól kezdve mindennap megkérem a feleségem kezét, és ezt tartom is, és ő mindig igent mond.
Magyar sztárok, akik több mint 20 éve házasok
Képes összeállításunkban összegyűjtöttünk olyan hazai sztárokat, akik már több mint húsz éve élnek boldog házasságban. Íme a legösszetartóbb magyar híres házaspárok.
Ő Istenes László ritkán látott felesége: a gyönyörű Katával 20 éve házasok
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Reggeli
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető