Íme Till Attila gyönyörű felesége: 24 éves házasok a ritkán látott Krisztával
Till Attila a házassági évfordulójukon posztolt közös képet a feleségével, Krisztával.

till-attila-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Till Attila 2002 óta a TV2 egyik legismertebb arca: ebben az évben debütált a Big Brother, aminek ő és Liptai Claudia voltak a házigazdái - olyan remek párost alkottak, hogy a kereskedelmi csatorna számos másik nagyszabású műsor vezetését bízta rájuk. 

Ugyancsak 2002-ben elindította a Propaganda című kulturális magazinját, amiért 2005-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki.

Till Attila és felesége, Kriszta

Tilla a tévés pályafutását 1994-ben a MTV1-nél kezdte a Múzsa kulturális híradó hétvégi ajánlójaként. Ezt követően a TV3 Menjünk!, illetve 72 óra című műsorát vezette, amit 1999-ben az Év Riportere díjjal ismertek el a Kamera Hungária fesztiválon. Az utóbbi csatornának köszönhetően ismerte meg feleségét, Korpás Krisztinát, aki akkoriban a TV3 csatorna adásrendezője és szerkesztője volt.

A randevújuk után egy héttel Till Attila a szerelméhez költözött, négy hónappal később feleségül vette, egy héttel a házasságkötés után pedig Kriszta első gyermekükkel volt várandós. Andor 1998-ban, Simon 2001-ben, Félix 2008-ban született.

A cikk az ajánló után folytatódik

- Talán bénán hangzik, de mi a mai napig megbeszéljük, hogy mennyire jó, hogy mi találkoztunk. És Tilla folyamatosan mondja, hogy mennyire szeret, szépnek lát. Nagyon cuki, valamiért irtózatosan büszke rám. Tudom, hogy hihetetlen, mert tényleg elképesztően tud pörögni, de valahogy ebben az őrületben mégis mindig csinál nekünk helyet - mesélte Korpás Krisztina 2018-ban az Éva magazinnak.

Till Attila és Kriszta 1997 októberében házasodtak össze, 2021-ben ünnepelték a 24. házassági évfordulójukat. Ebből az alaklomból Tilla egy közös fotót is posztolt ritkán látott feleségéről. Nézd meg a képeiket! 

Ezt is szeretjük