
Ők a Keresztanyu álompárja: a sorozat színészei így találtak egymásra
Kenderes Csaba és Gonda Kata kapcsolata nagyon lassan indult.

Az RTL Klub Keresztanyu című sorozatáról nem túlzás kijelenteni, hogy jött, látott, és győzött. Nézők milliói kíváncsiak Makosszállás lakóinak ügyes-bajos életére, a maffia ügyleteire vagy a fiatalok románcaira. Utóbbiból akkor sincs hiány, ha leállnak a kamerák, Gonda Kata és Kenderes Csaba a szereplőgárda igazi álompárja.
A két színész több korábbi produkcióból is ismerős lehet. Míg Gonda Kata Csifó Dorinától vette át Noémi szerepét a Barátok köztben 2008-ban, addig Kenderes Csabára a Bátrak földje című kosztümös sorozat Torzsa Sándoraként figyeltek fel a rajongók.
Kenderes Csaba és Gonda Kata kapcsolata
A színészduó sorsa az egyetemi éveik alatt fonódott össze. Mindketten a Kaposvári Egyetem színészhallgatói voltak, és bár négy évig tanultak egymás mellett, mégsem az intézmény folyosóit járva lobbant lángra köztük a szerelem.
- Pedig ott volt a szemem előtt, és tetszett is nekem. Négy év után, amikor egyszer véletlenül leültünk beszélgetni, úgy elrepült több óra, hogy észre se vettük. De még ekkor sem ment minden simán, lassú és rögös volt az út, míg egy pár lettünk, és aztán össze is költöztünk - mesélte a 31 éves színész a Best magazinnak.

Ezután már nagyobb sebességre kapcsoltak, mára pedig jegyespárnak mondhatják magukat. Érzelmes lélek lévén a szívtipró gondosan megtervezte a lánykérést, ám az mégsem úgy sikerült, mint ahogy elképzelte.
- A Dunakanyarban kirándultunk, arra gondoltam, milyen romantikus lesz, ha csak mi ketten leszünk a Prédikálószék csúcsán, ahonnan gyönyörű a kilátás. Teljesen kidőltünk, mire felértünk, a kutyánkat a végén már az ölemben vittem, mert ő sem bírta. Szóval nagy nehezen felkaptattunk, addigra már alig kaptunk levegőt. És bármerre néztünk, mindenhol embert láttunk, akkora volt a tömeg. Lerogytunk egy fatönkre, aztán Kata elé térdeltem, és elővettem a gyűrűt. Elsírta magát, a kirándulók pedig megtapsoltak minket.
Németh Kristóf felesége
Instagram-fotóik a legnagyobb idillről árulkodnak: Zita 2019 novemberében adott életet közös gyermeküknek, Leventének. Azt is elárulják a képek, hogy férje korábbi házasságából született fiával, Lócival is remek viszonyt ápol. Összeállításunkban megnézheted, mennyire szép családot alkotnak.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft