Újabb tragédia: 67 évesen váratlanul elhunyt a népszerű magyar énekes

Kékes Zoltán olyan együttesekben zenélt, mint a Gemini, a Ferm, a Hungária és a Dolly Roll.

Újabb csapás érte ma a magyar zenei életet, hiszen Vida Ferenc, a Lord együttes alapítójának halálhíre után újabb gyászhír érkezett: 2017. január 20-án elhunyt Kékes Zoltán, adta hírül az MTI. A népszerű énekes-gitáros 67 éves volt, halálának pontos okát egyelőre nem közölték.

Kékes Zoltán, becenevén Sziszi 1949. november 2-án született Budapesten. Nyolcéves korában kezdett zongorázni tanulni. Üzemmérnökként végzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán 1973-ban. Első zenekara a Sinus együttes volt, amit az iskolatársaival alapított. 1962 és 1964 között a Zenit együttesben, 1964 és 1965 között a Teenagerben játszott, majd 1965 és 1968 között újra a Zenit tagja lett.

1968 és 1972 között a Gemini gitárosa volt, 1972-ben rövid időt töltött a Ferm együttesben, majd 1973 és 1983 között a Hungária tagja volt. 1983-tól Dolly Roll gitárosa, vezetője és egyben menedzsere is volt.

Fotó: Youtube

Álmában állt meg a szíve a legendás magyar színésznőnek - Gyászba borult az ország 2016-ban

Képeken a magyar színművészek, akik 2016-ban haltak meg.

Álmában állt meg a szíve a legendás magyar színésznőnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük