Kaszás Attila fia már 17 éves: Jancsi örökölte a színész tehetségét

Kaszás Attila imádta kisfiát, Jancsikát, aki tehetséges versmondó, Szarvas József színész szerint kiváló művész lehet belőle.

kaszas-attila-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kaszás Attila 1960. március 16-án született, már 15 éve nincs köztünk, idén ünnepelte volna a 62. születésnapját. Egy héttel a 47. születésnapja után, 2007. március 23-án tragikus hirtelenséggel hunyt el. 

Március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt elájult, a kiérkező mentőben újraélesztették. A kórházban agyvérzést állapítottak meg nála, és a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre a színészen, de az életét nem tudták megmenteni.

Kaszás Attila fia

Első felesége Eszenyi Enikő volt, akivel 24 évig alkottak egy párt, és 18 év házasság után 2001-ben váltak el, de ezt követően is jóban maradtak. A színésznő, rendező idén megható videóval emlékezett meg Kaszás Attiláról annak születésnapján. 

Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült, Ildikót három évvel a halála előtt vette el. Fiatalon is családra és gyerekekre vágyott, imádta 2005-ben világra jött fiát, Jancsikát, kislánya születését ugyanakkor már nem érhette meg. A nagy nyilvánosság is csak a színész halála után értesült arról, hogy Ildikó a színész második gyermekével várandós. Luca 2007 decemberében látta meg a napvilágot.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Szarvas József Kossuth-díjas színész Kaszás Attila közeli barátja volt, a gyerekeivel is sokat beszél. A Blikknek ő mesélt arról, hogy néhai kollégája fia, Jancsi szerinte örökölte az apja tehetségét. A tinédzser fiú nemrég egy versmondó versenyre készülve a segítségét kérte.

- Nagyon tehetséges, és ha ez szorgalommal társul, akkor kiváló művész lehet belőle. Csak ő tudhatja, hogy követi-e majd az édesapját a pályán, de szerintem nagy esély van rá, hogy egyszer őt is a színpadon láthassuk. Az biztos, hogy volt honnan örökölnie a tehetségét, látom benne azt az erőt, amely Attilából áradt - mondta a lapnak a 63 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

kaszas-attila
Fotó: MTI/Kovács Attila

Trokán Péter volt az első, akivel Kaszás Attila és felesége megosztotta annak idején az örömhírt, hogy gyermekük születik. 

- Emlékszem, egy előadás után sétáltunk hárman, Attila, Ildi és én, ők pedig huncutul mosolyogtak egymásra, majd Attila azt kérdezte Ilditől: elmondjuk neki? Aztán elmondta, hogy épp akkor derült ki, az első babájukat várják. Sajnos a kislánya születését már nem tudta megvárni, bár úgy tudom, az érkezéséről tudott, és nagyon örült neki - emlékezett vissza a 75 éves színész. 

Kaszás Attila gyerekei

A 15 évvel ezelőtt elhunyt színész gyerekeit ritkán látni, de 2007 júniusában édesanyjukkal és apai nagyanyjukkal részt vettek Zsigárdon egy szabadtéri emlékesten, amelyen a családtagok mellett Kaszás Attila pályatársai, barátai, színészek és rajongók is megjelentek.

Már ilyen nagyok Kaszás Attila gyerekei - Édesanyjukkal jelentek meg az emlékesten

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük