Felismered a 48 éves Kasuba L. Szilárdot? A 2000-es évek jóképű műsorvezetője ma így néz ki
Kasuba L. Szilárd ismét műsort vezet, a TV2 csatornán tér vissza a képernyőre.
Kasuba L. Szilárd 2001-ben a TV2 műsorvezetőjeként lett ismert, ahol eleinte telefonos játékokat vezetett, például ő volt a Kapcsoltam házigazdája.
Három évvel később az RTL Klubhoz igazolt át, ahol ő volt az Ötletház vagy az Egészségkalauz műsorvezetője.
Kasuba L. Szilárd műsorvezető
Tévés pályafutása után a rádióhallgatókat szórakoztatta, illetve ceremóniamesterként dolgozik. A képernyőn csak ritkán láthattuk, de a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorának egyik fődíját ő és lánya, Virág nyerték meg.
Kilenc év után műsorvezetőként tér vissza a kereskedelmi csatorna képernyőjére. Ő vezeti a Sikeres leszek! - Az álláskeresők műsora című produkciót, melynek első része március 5-én, vasárnap 12:45-kor kerül adásba. Az új magazinban érdekes foglalkozásokat, karrierutakat ismerhetünk meg, miközben elismert HR-tanácsadók látják el hasznos tanácsokkal a nézőket.
- Őszintén szólva meglepetésként ért, amikor a műsor producere megkeresett, hogy csatlakozzak a produkcióhoz - persze jó értelemben. Gyors választ kellett adnom, de nem volt nehéz a döntés, hogy elvállaljam-e, mert úgy gondolom, a "Sikeres leszek!" nagyon hasznos információkat közvetít, és szórakoztatva segít eligazodni a munkaerőpiacon.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Sikeres leszek! első évada nyolc részből áll, ebben mások mellett a kiskereskedelem, a logisztika, a közösségi közlekedés és az informatika területéről ismerhetnek meg érdekes pozíciókat a nézők, valamint számos HR-szakértő segíti majd jelentkezéssel, vagy akár hétköznapi munkaügyekkel kapcsolatban az érdeklődőket. A műsor producerei Babay János és Koczka Máté.
- Ez most egy nagyon intenzív időszak, tudtam, hogy nagyon besűrűsödnek majd a napok. A forgatások mellett ugyanis áprilistól várnak a párjaim, mert élesedik az esküvőszezon, amit nagyon szeretek, és már várom is, hogy újra találkozzam a szerelmesekkel a nagy napjukon - árulta el a 48 éves sztár.
Pokrivtsák Mónika ennyit változott
A Meri vagy nem meri? című vetélkedőről mindenkinek rögtön beugrik Pokrivtsák Mónika neve. Az RTL Klub indulásának évében, 1997-ben került a csatornához, ahol rögtön önálló show-t kapott. Később búcsút intett a rivaldafénynek és Magyarországnak is.
Pokrivtsák Mónikát alig ismerni fel: így él Amerikában az RTL Klub egykori műsorvezetője
Pokrivtsák Mónikát 1997-től, az RTL Klub indulásától kezdve láthattuk a képernyőn, 12 éve fordított hátat a rivaldafénynek.
Elolvasom