Ismert színésznő Ganxsta Zolee édesanyja - 91 évesen is gyönyörű Kassai Ilona

Kassai Ilona 70 éve kezdte a színészi pályát, a hangját mindenki ismeri.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha Kassai Ilona hangját meghalljuk, rögtön ráébredünk, hogy rengeteg filmben és rajzfilmben szinkronizált kedves, idős hölgyeket. 1928. július 8-án született Hiller Ilona néven, a Kassai nevet az első férjétől való válása után is megtartotta, mert zavarta, hogy családnevét sokszor Hitlernek értették. Szakmai körökben mindenki csak Médikének hívja. A becenevet édesanyjának köszönheti, aki német származású volt, a Mädchen, vagyis kislány szót alapul véve kezdte így hívni lányát.  

Gyerekkorában primadonna szeretett volna lenni, végül drámai színésznő lett. Egyik leghíresebb szerepe pedig Melinda volt a Bánk bánból. 1949-ben jelentkezett a Színművészetire, ahova elsőre felvették, de inkább visszament fél évre Szegedre Lehotay Árpád színiiskolájába, majd még ugyanebben az évben az Állami Bányász Színházba szerződött. 

- Besétáltam a színészkollégiumba, ahol - nekem, a kis vidéki libának - elég vad élet volt. Nem voltam akkor egy szexbomba, de később aztán kikupálódtam. Strandra például alig mertem elmenni, olyan cingár voltam. Megijedtem, és visszamentem Szegedre még egy félévet, majd újra feljöttem, és a Bányász Színházhoz, majd egy év múlva a Déryné Színházhoz szerződtem le. A műsor nem volt akármi, Shakespeare-től kezdve polgári darabokon keresztül mindent játszottunk. Az alakításaim egy szép Jászai-díjat hoztak 1961-ben - mesélte az Origónak.

Kassai Ilona mindössze két évvel a Jászai Mari-díj után a Kossuth-díjat is megkapta. Sokáig a legfiatalabb Kossuth-díjas színésznőnk volt, mivel a díj átvételekor még nem volt 35 éves.

Számos filmben és tévéfilmben szerepelt. A Szomszédokban ő alakította Terikét, a csemegést, aki Lenke néni kolléganője volt. Szerepelt az Argo 2. részében és a Valami Amerika 3-ban - utóbbiban fia, Ganxta Zolee is játszik, de nincsen közös jelenetük. Amerikai és német filmekben is láthattuk - utóbbi nyelven beszél is -, világsztárok mellett tűnt fel például a Suszter, szabó, baka, kém című filmben.

1961-ben kezdett szinkronizálni, egyik legkedvesebb szerepe Jessica Fletcher (Angela Lansbury) a Gyilkos sorokból. A Született feleségekben ő adta Karen McCluskey (Kathryn Joosten), a Harry Potter-filmekben McGalagony professzor (Maggie Smith) magyar hangját. Kassai Ilona 2014-ben az Origónak azt mondta, színpadi szerepet a sok szöveg miatt már nem vállalna, mert legnagyobb félelme, hogy elfelejti, mit kell mondania, ma már csak szinkronizál.

kassai-ilona-szuletesnap
Fotó: Facebook/Mezei Kitty

A szinkronizálásnak sok kedves barátot is köszönhet. Kertész Andrea rendező minden évben elviszi Kassai Ilonát a születésnapja alkalmából a Gerbaud cukrászdába. Idén is így tett. Mezei Kitty színésznő is velük tartott, aki Médike 91. születésnapi ünnepléséről fotókat és videókat is megosztott a Facebook-oldalán.  

Rátonyi Róbert özvegye 92 évesen is elbűvölő

Németh Margit 2019. július 13-án ünnepelte a 92. születésnapját, lánya pedig idén is hatalmas virágcsokorral köszöntötte fel. Rátonyi Róbert özvegye ma is igazi díva, a meglepetést elegánsan, leheletnyi sminkkel vette át. 

Rátonyi Róbert felesége igazi díva - 92 évesen is gyönyörű

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ezt is szeretjük