Esküvő helyett szakítás - Kárpáti Rebeka pár hete még babát tervezett vőlegényével
Szakított Kárpáti Rebeka és focista vőlegénye.
Szakított Kárpáti Rebeka és focista vőlegénye, Völgyi Dániel. Közel két évig voltak együtt, a sportoló tavaly júliusban Mallorcán kérte meg a 2013-as Miss Universe Hungary kezét, áprilisban költöztek össze, esküvőt és babát is terveztek, ezért is váratlan most a szakításukról szóló hír, amit a 24 éves szépség meg is erősített.
- Igen, vége van! Ne haragudjatok, de most nem szeretnék ennél többet mondani - mondta Kárpáti Rebeka szűkszavúan a Borsnak, miután a lapnak feltűnt, hogy mindkét fél közösségi oldaláról eltűntek a közös fotók.

Kárpáti Rebeka pár héttel ezelőtt, a Mokka július 30-i adásában még arról beszélt, mennyire vágyna már a biztos családi fészekre és egy kisbabára.
- Most van itt az ideje annak, hogy sokat menjek, dolgozzak, de egyébként őrületes módon, nagyon szeretnék megállapodni, babát vállalni, csak tudom, hogy még számomra nincs itt az ideje. Ez egy picit későbbi fejezet, de már nagyon érik bennem - árulta el.
Arról is beszélt, hogy miután eldől, párja hol fog tovább focizni, és lesz egy biztos bázikus, egy-két éven belül az esküvőt is megtartják, amiről már konkrét elképzelései vannak, hisz mint minden lány, ő is szép, nagy esküvőről álmodozik.
- Biztos, hogy maga a lagzi nagy lesz, jó nagy bulit szeretnék, de nem akarok puccparádét, inkább családias legyen. De az az elképzelés is tetszik, amikor elutazik a pár valamilyen gyönyörű, külföldi országba, összeházasodnak szűk családi körben vagy csak ketten, aztán itthon honosítják, és akkor tartják a rendes lagzit - osztotta meg a nézőkkel.
Playboy Man of the Year legcsinosabb sztárjai
Kváncsi vagy, Kárpáti Rebeka milyen gyönyörű volt a 2019-es Playboy Man of the Year díjátadón? Képgalériánkban megnézheted a 2019-es Playboy-gála legcsinosabb női sztárjait.
Vasvári Vivi átlátszó dekoltázsa elvitte a show-t a Playboy-gálán - Képeken az est sztárjai
Nézegess képeket!
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció