Ezért nem veszi feleségül Tolvai Renit - Kállay-Saunders 8 év után kibökte
Kállay-Saunders András bevallotta, hogyan vélekedik a házasságról.
Kállay-Saunders András és Tolvai Reni a 2010-es Megasztárban ismerkedtek meg. A tehetségkutatónak köszönhetően szerettek egymásba, így igazi álompárként tekintenek rájuk sokan a mai napig. Az énekesek már közel egy évtizede vannak együtt, így egyre többen teszik fel nekik a nagy kérdést, hogy mikor házasodnak össze, és terveznek-e gyermeket. Kállay-Saunders András a Borsnak mondta el, hogy egyelőre miért nem kötik össze az életüket.
A 34 éves sztár elmesélte a lapnak, hogy szerelmével úgy élnek együtt, mintha házasok lennének. Tisztában van azzal is, hogy a társadalom azt várja el tőlük, hogy hivatalosan is keljenek egybe, pedig szerinte egy hivatalos papírtól nem válna teljesebbé egy kapcsolat.
- A legtöbben késsel kenik a vajas kenyeret, pedig kanállal sokkal könnyebb. Sajnos sok minden belénk rögzült, és követjük a társadalmi elvárásokat. Ilyen a házasság is, pedig
nem gondolom, hogy egy gyűrű bármin változtatna. Hiszem, hogy két ember anélkül is szeretheti egymást egy életen át
- magyarázta a napilapnak.
Hozzátette azt is, hogy nem ódzkodik a nősüléstől, ha egyszer úgy gondolja, hogy el akarja venni az énekesnőt, biztosan valami kreatív módon oldja meg a lánykérést. A gyerekkérdés is szóba került az interjú alatt, de elmondta, hogy az időzítés most egyáltalán nem lenne alkalmas.
- Én most még nem tudnék olyan apuka lenni, amilyen szeretnék. Még futok az álmaim után, és nem lenne annyi időm, amennyit egy gyerek igényel - tette hozzá.
Tolvai Reni édesanyja 53 évesen is gyönyörű - Georgettától örökölte a szépségét az énekesnő
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
![toth-vera-batch](https://kep.index.hu/1/0/2567/25673/256736/25673663_1928291_f36649f6ed3b33c05fadb7409f02cfb2_wm.jpg)
- sztár
- tóth vera