"Azt hittem, hogy meghalt" Kabát Peti párja elcsukló hangon szólalt meg a Sztárboxról

Kabát Peti párja először szólalt meg a tegnapi Sztárboxon történtekről. Adrienne önkívületi állapotba került a helyszínen.

kabát

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy mi is megírtuk, az egyik legbrutálisabb kiütésnek lehettünk szemtanúi a Sztárbox 2023-as évada során tegnap este. Megrázó volt, ahogy Kabát Petit földre küldte Rácz Jenő, ahogy párja zokogása is.

Róka Adrienne azonnal felszaladt a ringbe, Kabát Peti nevét kiabálta, látszott rajta, teljesen összeomlott.

Kabát Peti párja a Sztárboxról

Friss interjújában elmondta, még mindig a történtek hatása alatt van: önkívületi állapotba került a mérkőzés során, most is elcsukló hangon beszélt.

- Csak azt láttam, hogy össze-vissza csuklik Peti feje, majd összerogyott, és mozdulatlanul feküdt. Szó szerint az életem pergett le előttem, mert azt hittem, hogy meghalt! 

- Önkívületi állapotba kerültem, és csak arra eszméltem fel, hogy Balázs (Dzsdudzsák Balázs, akivel Adrienne együtt szurkolt - a szerk.) orvosért kiált, én pedig már ott fekszem Peti mellett a ringben. Imádkoztam, hogy térjen magához, keljen fel, mutasson valami életjelet, de ő eszméletlen volt. Az orvosok fogták a nyelvét, nehogy lenyelje, közben próbálták feléleszteni - ecsetelte a Story.hu-nak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hozzátette, ahogy megszólalt a gong a meccs elején, görcsbe rándult a gyomra, illetve elárulta, abszolút nem támogatta Kabátot, hogy részt vegyen a Sztárboxban.

ka
Fotó: RTL/Sztárbox

Arról is beszélt, hogy van most Kabát Péter: mentővel szállították a Fiuemi úti Baleseti Intézetbe, ahol különböző vizsgálatokat végeztek rajta. Az egykori focista agyrázkódást kapott, és a lába is megsérült az eséstől. Maradandó sérülést nem szenvedett, és már tegnap hazaengedték a kórházból.

Kabát Peti párjáról további infókat itt olvashatsz:

Cover-fotó: RTL/Reggeli, RTL/Sztárbox

Ezt is szeretjük