Judy így nézett ki súlyos autóbalesete előtt: megmutatta régi fotóit

Judy - hihetetlen kitartásának hála - felépült életveszélyes sérüléseiből.

1998. december 14-én Judy és zenésztársai, Baktai Anikó és Kárpáti Zsolt Szolnok felé tartottak, amikor összeütköztek egy teherautóval. A baleset következtében mindannyian megsérültek, de az énekesnő sebesülései voltak a legsúlyosabbak: több csontja eltört, tüdejét átszúrta az egyik bordája, illetve a karambol következtében felismerhetetlenségig roncsolódott az arca.

Nyolc éven át kemény lelki és fizikai fájdalom gyötörte, de kitartásának és hihetetlen akaraterejének köszönhetően sikerült felépülnie. 36 alkalommal operálták meg az arcát, és hosszú folyamat volt, mire elfogadta, a külseje sosem lesz a régi, helyette egy másik arc néz vissza rá a tükörből. 

Judy az autóbalesete előtt

Az elmúlt években valóra váltotta mindazt, amiről kislányként álmodott: amellett, hogy sikeres énekesnő, édesanya lett. "Én nagyon büszke vagyok arra, hogy túléltem az elém gurított “akadályokat”, és végigvittem a céljaimat, valamint elértem mindent, amit abban az időben megálmodtam magamnak!" - emlékezett vissza az Instagramján.

"Minden amit elterveztünk holnapra, egy pillanat alatt változtatja meg egy váratlan fordulat! Egyik napról a másikra kell új terveket szőni, és tervezni egy előre beláthatatlan utat… Ezek lehetőségek! Én kaptam egy új lehetőséget az élettől, ami megtanított küzdeni, és használni az erőm" - írta a baleset legutóbbi évfordulóján, 2022 decemberében.  

Judy a közösségi oldalán mutatta meg, hogy nézett ki a súlyos autóbaleset előtt, valamint olyan régi képeket is mutatott, amelyek műtétei után készültek róla.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük