16 év után véget ér a TV2 műsora: a csatorna ezzel indokolta a Jóban Rosszban befejezését
16 év után befejeződik a TV2 Csoport leghosszabb napi sorozata, a Jóban Rosszban.
16 év után befejeződik a TV2 Csoport leghosszabb napi sorozata, a Jóban Rosszban. A stáb július végéig forgat, a nézők azonban még több hónapig láthatják a képernyőn a Csillagkút lakóinak mindennapjairól szóló sorozatot.
A TV2 Csoport köszönetet mondott a sorozat szereplőinek, készítőinek, és büszke rá, hogy a Jóban Rosszban több mint másfél évtizeden keresztül a cégcsoport emblematikus műsora volt.
Véget ér a Jóban Rosszban
A Jóban Rosszban 2005 januárjában debütált a TV2 képernyőjén. A nézők hamar megszerették Csillagkút lakóit, akiknek fordulatos magánéletét hosszú éveken keresztül százezrek követték naponta. A sorozat 2016 augusztusában a SuperTV2-re költözött. A sorozat itt is népszerű maradt, és még a 2016-os évben jelentősen hozzájárult a SuperTV2 nézettségének növeléséhez.
2021. január 22-én múlt tizenhat éve, hogy adásba került a Jóban Rosszban első epizódja a TV2 műsorán, eddigre túl voltak a 4000. adáson.
A tévénézési szokások sokat változtak az elmúlt öt évben, azonban a Jóban Rosszban 2021 első öt hónapjában is a SuperTV2 egyik zászlóshajója volt.
- Kiemelt hangsúlyt fektetünk a jövőben a tematikus kábelcsatornáink saját gyártású tartalmainak fejlesztésére, így a Jóban Rosszban programstratégiai okokból véget ér. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a sorozat a TV2 Csoport történetének fontos része volt az elmúlt 16 évben. A változtatás azonban lehetővé teszi, hogy a csatornáinkra még több saját gyártású produkciót készítsünk - indokolta a döntést Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A konkurencia, az RTL Magyarország tavaly novemberben jelentette be, hogy véget ér ikonikus napi sorozata. Az RTL Klub 1998. október 26-án adta le a Barátok közt első részét. 2020 augusztusában már a tízezredik epizódot ünnepelték. Az alkotók 22 év után hozták meg a döntést, hogy befejezik a Mátyás király tér lakóinak történetét.
- Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni, és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült - mondta el az oldalnak - mondta akkor az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter a SorozatWiki.hu-nak.
A 22 évadot számláló széria igazi rekordernek számít. Itthon a leghosszabb ideig vetített sorozatnak mondhatja magát, de világviszonylatban is előkelő helyet foglal el: epizódjai számát tekintve az ötödik helyen áll.
A szereplők 2021 áprilisában búcsúztak a forgatástól a közösségi oldalaikon, a majdnem 23 évig futott Barátok közt utolsó epizódjai várhatóan a nyár közepén lesznek láthatóak.
Cseke Katinka a Jóban Rosszban után
Cseke Katinka közel 11 évig szórakoztatta a nézőket a Jóban Rosszban Bodolai Böbéjeként. 2019 júniusában elköszönt a széria rajongóitól, kiszállt a TV2 napi sorozatából. A szeptemberben 50. születésnapját ünneplő sztár a sorozatból való távozása óta csak ritkán szerepelt tévéműsorokban vagy újságokban.
Rég láttuk Cseke Katinkát: a 49 éves színésznő hátat fordított a rivaldafénynek
Amióta kiszállt a Jóban Rosszban sorozatból, Cseke Katinka kerüli a rivaldafényt.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jóban rosszban
Novák Heni itthon gyönyörű színésznőként volt ismert: Amerikában ezzel foglalkozik
- sztár
- jóban rosszban