Ő Istenes László szép, szőke felesége már 28 éve: Katalinnal ritka szelfin mosolyognak
Istenes László feleségét, Katalint nem sokszor mutatja meg az Instagramon. Most találkozásuk 28. évfordulóján tett ki közös képet.
Ha végignézünk Istenes László Instagramját, akkor túlnyomó részben olyan posztokat találunk, amely a munkájához kapcsolódik: azért a magánéletébe szintén ad némi bepillantást a követőinek, olykor-olykor felesége is ott mosolyog mellette a fotókon.
Nem feltétlenül kell apropó ahhoz, hogy megmutassa Katát a nyilvánosságnak, de most mégis egy jeles alkalomhoz kötötte a közös képüket: Valentin-naphoz.
Istenes László és felesége fotója
Szinte napra pontosan 28 évvel később tette ki a képet, hogy először találkoztak. A mai napig látszik, mennyire odavannak egymásért.
Mivel nem látjuk sűrűn, mindig elámulunk azon, hogy Kata mennyire szép, csinos nő. Most is bájosan mosolygott a kamerába férje oldalán.
A kommentelők örültek a ritka fotónak, sokan kívántak sok boldogságot a házaspárnak. Voltak, akik azt is megjegyezték, példaértékű manapság az ennyire hosszan tartó, harmonikus párkapcsolat.
A tévés és Katalin 2000. július 15-én mondta ki a boldogító igent: egy közös lányuk és egy fiuk született, Franciska 2000-ben, Benedek 2006-ban.
Íme Istenes Bence 32 éves húga: Bogival híres műsorvezető apja fotózkodott
Istenes Bence két fiú apja, míg az idősebbik húga, Bogi egy kisfiú és egy kislány édesanyja.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Mokka