Istenes Bencének és Csobot Adélnak ezért kellett titkolniuk a kapcsolatukat

Istenes Bence és Csobot Adél a 2012-es X-Faktor idején szerettek egymásba.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Talán Csobot Adél sem gondolta volna, hogy az X-Faktor nemcsak a karrierjének, hanem a szerelmi életének is jót tesz. Pedig így történt, az akkor még csak 18 esztendős énekesnő a tehetségkutató harmadik évada alatt beleszeretett Istenes Bencébe, aki 2012-ben az After X című műsort vezette, ami a szombati élő adások kibeszélőshow-jaként indult. A sztárpár már a verseny kezdetén szimpatizált egymással, végül 2012 december elején, a döntő előtt két héttel derült ki, hogy együtt járnak.

Istenes Bence és Csobot Adél titkolták kapcsolatukat

Az RTL Klub Reggeli című műsorában Istenes Bence és Holdampf Linda stylist nosztalgiáztak a régi szép időkről, ugyanis utóbbi azok közé tartozik, akik szinte az összes magyar sztárt öltöztették már. Amikor ment a 2012-es X-Faktor, akkor is ő felelt azért, hogy a versenyzők és a zsűritagok adásról adásra szebbnél szebb szettekben lépjenek a színpadra. Ebből kifolyólag szemtanúja volt Istenes Bence és Csobot Adél bimbózó románcának is, amit eleinte titokban kellett tartani.

- Képzeljétek, ott voltam, amikor összejöttek, olyan aranyosak voltak az Adéllal. Úgy volt, hogy nyilván tetszettek egymásnak, de az Adél tök félt a Bencétől, meg a Bence is tartott ettől az egésztől, hiszen akkor volt ez a verseny, és emiatt nem is derülhetett ki, hogy nagyon szimpatizálnak egymással - emlékezett vissza Holdampf Linda.

istenes-bence-és-csobot-adél
Fotó: Instagram/Csobot Adél

A csinos stylist nagy mosollyal azt is elárulta, hogy, amíg a sztárpár csak titokban ismerkedett egymással, Istenes Bence mindig besunnyogott az öltözőbe, hogy találkozhasson a nála hét évvel fiatalabb énekesnővel.

- Mindig megadtam nekik lehetőséget, hogy ott bent az öltözőben kettesben tudjanak lenni, és tudjanak ölelkezni, olyan aranyosak voltak. (...) Nagyon civakodtak már az elején is, de azért megtalálták a közös hangot - tette hozzá a népszerű Holdampf Linda.

Amint kiderült, hogy egy párt alkotnak, sokan rögtön támadni kezdték Csobot Adélt, mert egyesek úgy gondolták, csak azért jött össze az RTL Klub műsorvezetőjével, hogy előnyhöz jusson az X-Faktorban. A versenyben végül a harmadik helyezett lett. A sztárpár 2013 őszén szakított egymással, de 2014 őszén adtak egymásnak még egy esélyt, azóta pedig elválaszthatatlanok. Két gyermekük született, 2016 májusában Nátán, 2018 augusztusában Ádin fiuk jött a világra.

Bájos nő Csobot Adél édesanyja

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy fest Csobot Adél édesanyja, Ildikó.

Csobot Adél anyukája elképesztően fiatalos - Mintha testvérek lennének

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük