Csobot Adél és Istenes Bence végre megmutatták kisebbik fiuk arcát

Csobot Adél és Istenes Bence címlapon szerepel két fiával.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csobot Adél és Istenes Bence februárban a Story-gálán azt nyilatkozták, gyerekeiket nem szeretnék mutogatni, igyekeznek fiaikat óvni a rivaldafénytől. Nátánt, aki idén májusban harmadik születésnapját ünnepelte, már többször láthattuk, ám a csöppség arcát mostanában nem mutatták meg szülei, a tavaly augusztusban világra jött, mostanra kilenc hónapos Ádin arcocskáját pedig még egyáltalán nem láthattuk - mostanáig. 

Csobot Adél és Istenes Bence a Best magazin címlapján mutatták meg fiaikat, a hetilap belső oldalain pedig nemcsak további fotókon látható a két kisfiú, de szüleik mesélnek is róluk. 

A 25 éves énekesnő és a 32 éves tévés például arról is beszélt, hogy második kisfiuk felülírta a Nátánnal szerzett szülői tapasztalataikat, Ádin ugyanis teljesen más személyiség, mint a bátyja. Nála nem váltak be a korábbi altatási és etetési trükkök. 

- Más helyeken alszanak el, az egyikük többet pihen, a másik pedig többet eszik. Azzal, hogy ketten vannak, a szülőség sokkal összetettebb és különlegesebb lett. (…) Jó testvérek, már most látszik a kicsin, hogy felnéz a bátyjára, kíváncsi és nagyon érdeklődő. Még sajnos nem tudnak együtt játszani, de mindig rajta csüng a tekintete, hogy mit csinál - árulta el a magazinnak Istenes Bence. 

A sztárpár az Instagramon is kiposztolt néhány tündéri fotót fiaikról. Csobot Adél szülinapos fotóját a családjával ide kattintva nézheted meg.

Istenes Bencét az ennivalóan aranyos Nátánnal és a mosolygós Ádinnal pedig ide kattintva láthatod.  

Csobot Adél azt mondta, a két gyerekükkel életre szóló kapocs köti össze Istenes Bencével. 

- Nagyon fiatal, 18 éves voltam, amikor megismerkedtünk, akkoriban meggondolatlanok, szétszórtak voltunk, többször szakítottunk. Ma már sokkal szebb és biztosabb lábakon áll a viszonyunk, megbízunk egymásban, ismerjük a másik lelkét, titkait, félelmeit, szorongásait, ezáltal a mindennapokban a legjobb támaszai vagyunk a másiknak. Család lettünk, de a mai napig ugyanolyan szenvedélyesen élünk, amibe beletartoznak a viták és a rosszabb időszakok is - mesélte őszintén a fiatal édesanya.

A 2019-es Story-gála sztárpárjai 

A huszadik alkalommal megrendezett Story Ötcsillag- és Érték-díj Átadó Gálára számos sztár érkezett a szerelmével, köztük volt az év műsorvezetőjének megválasztott Istenes Bence is, aki két gyönyörű gyermekének édesanyjával, Csobot Adéllal gálázott.

Csobot Adél álomszép volt Istenes Bence oldalán a Story-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük