Horváth Tamás 7 évvel idősebb felesége bikiniben: Andikának bomba az alakja
Horváth Tamás felesége bikiniben és fürdőruhában is fantasztikusan jól nézett ki évfordulós nyaralásukon a Maldív-szigeteken.
Horváth Tamás nem csupán ének-zene-fronton könyvelhet el komoly sikereket, a magánéletben is szerencsés, hiszen élete szerelme, Andika már hosszú évek óta az élete párja. Persze a kapcsolatukban voltak hullámvölgyek, együtt azonban mindent leküzdöttek.
Kezdetben ráadásul sokan voltak ellenük: azt gondolták, nem tart majd túl sokáig a kapcsolatuk, a csinos nő ugyanis hét évvel idősebb párjánál, előző házasságából pedig született egy kisfia.
Horváth Tamás felesége bikiniben
Szerencsére az idő őket igazolta, öt év után összeházasodtak, nemrég pedig egy újabb esküvői ceremónia keretein belül megünnepelték a Maldív-szigeteken az ötödik házassági évfordulójukat. Ez az a helyszín, ahová régóta visszajárnak, nagyon szép emlékek kötik ide őket.
Andika fantasztikus formában van, senki meg nem mondaná róla, hogy idősebb a férjénél, ahogyan azt sem, hogy már anyuka. Alig van ránca, karcsú, a hasa pedig lapos, egyszerűen bomba az alakja. Ez jól látszik azokon a képeken, amiket az énekes Facebook-oldalára posztolt.
Horváth Tamás még csak kamasz fiú volt, amikor először kiszúrta magának Andikát, aki akkoriban babakocsit tologató anyukaként sétált az utcán. Évekkel később, az énekes húszéves korában találkoztak ismét. Kapcsolatuk barátságnak indult, egy ponton azonban beismerték egymásnak és maguknak, ez bizony szerelem. Ekkor azonban még mindketten mással voltak együtt.
- Rengeteg ember kérdezte, hogy "te normális vagy? Jól meggondoltad, hogy egy 20-21 éves, fiatal srácért anyaként egy felépített egzisztenciát otthagysz, és a nulláról újrakezded?" Meg hogy ő zenész, aki éli az életét. Igazából a mi kapcsolatunkban rajtunk kívül senki nem hitt. (…) Én meg elmondtam nekik, hogy igazából teljesen mindegy, hogy ki mit gondol, én szerelmes vagyok. Ha ez tart fél évig, akkor ennyi ideig voltam boldog és szerelmes, de szeretném ezt az érzést megélni. Nem érdekelt mások véleménye - mesélte Andika 2021 októberében az RTL Klub Életünk története című műsorában szerelmük hajnaláról.
Sarka Kata fürdőruhás fotói
Aki meglátja Sarka Kata fürdőruhás fotóit, annak biztosan elsőre a Baywatch ugrik be. A képekkel nagy sikert aratott, pár óra alatt rengeteg lájkot gyűjtött be. Nem csoda, hiszen a 35 éves sztárt az elmúlt években ritkán láttuk fürdőruhában vagy bikiniben - utoljára 2019 januárjában.
Sarka Kata fürdőruhás fotókon: dögös Baywatch-lányként pózol a tengerparton
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció