Megszületett Homonnay Zsolt harmadik gyereke - Botond kis hajas baba

Megszületett Homonnay Zsolt harmadik gyermeke, aki kisfiú lett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megszületett Homonnay Zsolt harmadik gyermeke. A színész vasárnap este a Facebook-oldalán tudatta a gólyahírt. A 48 éves sztár azt is elárulta, hogy a kicsi a Botond nevet kapta, több mint négy kilóval és sok hajjal jött világra. 

Közösségi oldalán a bejegyzésre záporoztak a jókívánságok, a Budapesti Operettszínház sztárjának sok boldogságot és jó egészséget kívántak. 

Június elején derült ki, hogy Homonnay Zsolt újra apai örömök elé néz. Első, Polyák Lilla színésznővel kötött házasságából már született két fia, Zsombor és Bulcsú, párja, a táncművész Földesi Anita pedig egy Márk nevű fiút hozott a kapcsolatba. A három fiú után örültek volna egy kislánynak, de a fiúnevek közül is örömmel válogattak. A gyerekeik is örültek annak, hogy kisöccsük érkezik. 

- Megígérték, hogy mindenben segítenek, sétálnak majd vele, vigyáznak rá. Azt hiszem, a srácok segítőkész hozzáállásából látszik, hogy az előző kapcsolatainkban is jól csináltunk szülőként valamit az elmúlt bő 12 évben. Anitával nekünk nemcsak a szerelmünk és a babánk, hanem ez a tudat is nagy ajándék - mondta a Bestnek júniusban a színész.

Homonnay Zsolt még a baba születése előtt feleségül is vette harmadik gyermeke édesanyját. Szintén a Facebookon, egy fotóval jelentette be 2019. augusztus 17-én, hogy titokban összeházasodtak. 

Magyar sztárok esküvői fotói

Válásuk után Polyák Lillára is hamar rátalált a boldogság. A színésznő és a nála 16 évvel fiatalabb kollégája, Gömöri András Máté 2016 márciusában vállalták fel kapcsolatukat. A színész 2017 áprilisában - stílszerűen Lillafüreden - meg is kérte szerelme kezét, 2018 nyarán pedig titokban össze is házasodtak.

Képes összeállításunkban megnézheted, kik azok a hazai sztárok, akik 2018-ban tartották az esküvőjüket. Pazar menyasszonyi ruhákat is mutatunk!

A magyar színésznő titokban férjhez ment 16 évvel fiatalabb kollégájához - 2018 sztáresküvői fotókon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük