Hernádi Judit megdöbbentő vallomása - Erre nem lehet büszke a múltjában
Hernádi Judit gimnáziumi évei piszkosul nehezek voltak.
Hernádi Judit Magyarország legsikeresebb színésznői közé tartozik. A 62 éves művésznőt idén márciusban jutalmazták a Psota Irén-díjjal, melyet annak a színésznek adományoznak, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. Ezzel kapcsolatban részletesen itt írtunk.
A művész a Jászai Mari-díjat is elnyerte. Színházi szerepei mellett számos filmben és tévéfilmben láthattuk, például A Pogány Madonnában, a Szamárköhögésben vagy A miniszter félrelép című filmben. Hernádi Juditnak azonban a sok siker mellett nehézségekkel is szembe kellett néznie, erről az RTL Klub Reggeli című műsorában vallott.
Az összes gimnáziumból kicsapták
A műsorban az iskolai kiközösítés volt a téma. Peller Anna és Peller Mariann műsorvezetők próbálták szóra bírni a színésznőt, hogy meséljen arról a nehéz időszakról, amit tinédzserként átélt, de Hernádi Judit csak szűkszavúan volt képes a múltjának ezen részéről mesélni, ugyanis ez már annyira régen volt, hogy őt már nem is annyira érdeklik a régi sérelmek. Ráadásul nemcsak a csúfolódások nehezítették meg az életét akkoriban, hanem olyan dolgok is történtek vele, melyekre senki sem lenne büszke.
- Kirúgtak az ország összes gimnáziumából, mert kezelhetetlen voltam. Nagyon csúnya voltam, nagyon magas, nagyon vékony - emlékezett vissza Hernádi Judit, aki elmondása szerint már szinte el is felejtette ezt a korszakot az életéből, egyszerűen túllépett rajta.
Hernádi Judit lánya a felére fogyott
Hernádi Judit egyetlen gyermeke, Tarján Zsófi sokat szenvedett a súlyával, azonban egy nagy elhatározást hozott, és életmódot váltott. A Honeybeast együttes énekesnőjére már alig lehet ráismerni, Zsófi szó szerint a felére fogyott. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki az énekesnő napjainkban, és hogy festett, mielőtt elkezdte a fogyókúráját.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bajor lili