Az 53 éves Harsányi Leventének új párja van: szerelme fiatalabb nála
Harsányi Levente hosszú idő után újra szerelmes lett, választottja egy nála fiatalabb nő.
Harsányi Levente rádiós és televíziós műsorvezető 2018-ban lett facér, amikor gyermekei anyjával zátonyra futott a kapcsolatuk, és különköltöztek. A szakításuk után fél évvel ismét rátalált a boldogság, azonban ez sem tartott túl sokáig, 2020-ban véget is ért.
A szinglilét után most végre eltalálta a szívét Ámor nyila, a friss kapcsolatról a Blikknek beszélt először.
Harsányi Levente új párja
Harsányi Levente jól érzi magát kedvese társaságában, még a köztük lévő korkülönbség sem zavarja. Múlt héten az 53. születésnapját is új párjával ünnepelte.
– Hosszú idő után van egy hölgy az életemben, akivel alakulóban van valami. Annyit árulhatok el róla, hogy fiatalabb és alacsonyabb nálam. Viszonylag még friss a dolog, ezért nem szeretnék bővebben beszélni róla. Ha majd komolyabbra fordul közöttünk a kapcsolat, talán együtt is fogunk mesélni. Az tény, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában, haladunk az úton, jó minden.
A sok csalódás után most nagy megkönnyebbülés számára, hogy ismét boldogan ébredhet valaki mellett.
- Furcsa, mégis jó érzés, hogy van egy hölgy, akihez kezdek érzelmileg kötődni. Rég nem fordult elő ilyen, de azt hiszem, könnyen meg lehet szokni.
Tudd meg, ki Gubik Petra párja!
Gubik Petra igyekszik úgy beosztani az idejét, hogy a munka ne menjen a magánélete rovására. Párja támogatja is ebben.
Gubik Petra szívét szakmabeli férfi rabolta el: párjával már a gyerek és az esküvő is szóba került
Gubik Petra ritkán beszél arról, ki az a férfi, aki elrabolta a szívét. Kiderült, művészemberrel van együtt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető