Hajas László ritkán látott fiával szerepelt a tévében: a 26 éves Dávid ennyire helyes pasi lett
Ritka alkalom, hogy Hajas László egy szem fiával szerepelt kamerák előtt.
Hajas László nem rejtegeti családját a nyilvánosság elől, ám fia többnyire távol maradt a reflektorfénytől, egészen mostanáig.
Hajas László fia
A sztárfodrász háromgyermekes édesapa, legkisebb gyermeke, egyetlen fia, Dávid csak ritkán vállal nyilvános szereplést, most azonban úgy döntött, ezúttal kivételt tesz. Peller Mariann-nal a Benned élek című podcastműsorában beszélgetettek édesapjával, előtte pedig a Reggeli vendégeként is láthatták őket a nézők, ott például Dávid legutóbb még kisfiúként, körülbelül nyolcévesen szerepelt.

A műsorban szóba került apa és fia kapcsolata, valamint az is, hogy Dávid szeretne édesapja nyomdokaiba lépni, de nem úgy, ahogyan azt a legtöbben gondolnák.
– A fiam nem is tudom hány éves volt, amikor azt mondta, hogy ő nem szeretne fodrász lenni, mert akkor nagyon keveset tud otthon lenni a gyerekeivel. Akkor még szerintem nem fogta fel, hogy bármilyen más munkát fog csinálni, és azt nem egy átlagos szinten, akkor ahhoz is több idő kell, valószínűleg akkor sem lesz sokat a gyermekeivel – mondta Hajas László, akinek fia valóban nem ragadott ollót, ám így is közel maradt a családi vállalkozáshoz.
– Más irányt vettem és úgy éreztem, ezt apa végig támogatja. Menedzsment szakokon jártam egyetemre, és igazából szeretném majd átvenni a stafétát, az üzleti részét mindenféleképpen, de azért tisztában vagyok vele, hogy szakmához is érteni kéne, ha teljesen rá szeretnék látni – egészítette ki apját Dávid.
Kapcsolatuk szorosságát azonban nemcsak a közös munka iránti érdeklődés bizonyítja. Elmondásuk szerint a mai napig sok időt töltenek együtt, és minden évben közösen utaznak el a családdal nyaralni.
Szinetár Dóra fia 29 éves lett: Marci szívdöglesztő a szülinapi fotósorozaton
Szinetár Dóra nagyobbik fia születésnapján egy fotósorozatot posztolt. Több képen is együtt mosolyogtak Marcival.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















