Elhunyt a Krónika és a Napzárta legendás műsorvezetője – Győrffy Miklós 76 éves volt

Elhunyt Győrffy Miklós, a magyar televíziózás és rádiózás egyik meghatározó alakja, újságíró és egyetemi tanár.

76 éves korában elhunyt Győrffy Miklós újságíró és egyetemi tanár, a magyar televíziózás és rádiózás egyik meghatározó alakja. Halálhírét egykori kollégája, Fodor János tudatta.

A hírt a Kodolányi János Egyetem is megerősítette, ahol ő hozta létre az ország első kommunikáció tanszékét a ’90-es évek elején.

Győrffy Miklós 1943. december 21-én született a Somogy megyei Segesden. A hatvanas években az ELTE magyar–filozófia szakos hallgatója volt, majd népművelőként és pedagógusként dolgozott. 1971-ben kezdett el dolgozni a Magyar Rádiónál, amelynek több mint 30 éven át volt a munkatársa. Olyan műsorokban hallhattuk, mint a Krónika, a 168 Óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel. A Magyar Televízióban 1980 és 2008 között olyan legendás műsorokban dolgozott, mint a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár vagy a Szólás szabadsága.

Győrffy Miklós 1981-ben a beatzenészek és állami vezetők központi szervezésű találkozóján, illetve a Magyar Televízió külső munkatársaként 1990-ben a május elsejei majáliskor.
Győrffy Miklós 1981-ben a beatzenészek és állami vezetők központi szervezésű találkozóján, illetve a Magyar Televízió külső munkatársaként 1990-ben a május elsejei majáliskor.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, Fortepan/Vészi Ágnes

A ’70-es években a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemem etikát, az Újságíró Oktatási Központban újságírói műfajismeretet oktatott. 1983-ban elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar szociológia szakát is.

Dr. Győrffy Miklós 1993-ban a Kodolányi János Egyetemen hozta létre Magyarország első kommunikáció tanszékét. 2010-ben doktori fokozatot szerzett.

Győrffy Miklós 1988-ban a Magyar Rádió stúdiójában.
Győrffy Miklós 1988-ban a Magyar Rádió stúdiójában.
Fotó: MTI/Hámor Szabolcs

- Évtizedeken át tapostam a mókuskereket rádióban-televízióban, aztán tíz éve úgy éreztem, hogy na, most elég, és abbahagytam. (...) Nemrégiben lerobbantam, és pillanatnyilag járóképtelen vagyok, de az orvosok azt mondják, hogy egy csípőprotézis-műtét után ismét folytatni tudom a korábbi életemet. Megint tudok majd nyüzsögni emberek között, benne lenni az élet sűrűjében, menni piacra, falvakba, beszélgetni, találkozni emberekkel! Ez nekem létfontosságú, hogy lehetőleg pontos képem legyen a világról, vagy legalábbis az országról, ahol élek - mesélte 2017-ben a Nők Lapjának

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük