Agyba-főbe verték a Magyar Televízió legendás műsorának sztárját: kitálalt a Nulladik Típusú Találkozások szakértője

A Nulladik Típusú Találkozások című műsorának szakértőjét több alkalommal is bántalmazták.

Egely Györgyöt bántalmazták
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Egely György tudós nevét a 90-es években ismerte meg az ország, amikor rendszeres vendége volt Déri János Nulladik típusú találkozások című műsorának.

Egely Györgyöt bántalmazták

Egely György a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett doktori címet, majd hosszú éveken át dolgozott a Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergia-kutató Intézetében, mielőtt az Egyesült Államokban folytatta kutatói pályafutását.

Pályája során mindig is a megmagyarázhatatlan jelenségek foglalkoztatták, és sokat kutatta az általa alternatív vagy a hivatalos tudomány által el nem ismert területeknek tartott témákat. A nagyközönség leginkább Déri János Nulladik típusú találkozások című műsorából ismeri, amelyben főként ufókkal és különféle paranormális jelenségekkel foglalkoztak.

Egely Györgyvaz elmúlt években több könyvet is írt kutatásairól, valamint rejtélyes körülmények között eltűnt kutatókról. Nézetei miatt sok vita övezi munkásságát, és állítása szerint pályafutása során több alkalommal is megpróbálták elhallgattatni.

– Mindenütt megvannak ezek a kis csoportok, akik hidegfúzióval foglalkoznak. Azokkal én tartom a kapcsolatot. És ha van pénzem, akkor el tudok menni konferenciákra… De az igazán sikeres kutatókat megölik. Az elmúlt két évben az USA-ban tizenkét, ebben az energia- és antigravitáció témában dolgozó kutatónak veszett nyoma – mesélte a Neshama TV legfrissebb interjújában, amelyet a story.hu szemlézett.

Hozzátette, sokszor rá is ugyanilyen veszély leselkedett, mint kollégáira.

– Nekem másfél ilyen kísérlet van a hátam mögött. A legelső, amikor Széles Gáborék, a Videoton pénzén tudtunk három hónapig dolgozni a KFKI-ban. Miután összejöttek a laborberendezések, olyan szerencsénk volt, hogy az első hónap után sikeres többletenergia-kísérletünk volt... Több hőt kaptunk, mint amennyit beleraktunk. Nagy örömmel körbetelefonáltam az ismerőseimet. Másnap délben a Moszkva téren a 22-es autóbuszon két tagbaszakadt legény megpróbált megfojtani. Agyba-főbe vertek. Beverték az arcomat, a szemüvegem összetört, csupa vér voltam.

Mint mondta, a támadásból rendőrségi ügy lett, de végül a két támadója szabadon távozhatott. Állítása szerint azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor megpróbáltak kárt tenni benne. Elmondása szerint később a nyílt utcán is megpróbálták elgázolni, ám egy megérzésének köszönhetően időben félre tudott lépni a közeledő autó elől.

Egely Györgyöt sokan ma is a tudományos élet megosztó alakjának tartják. A 76 éves kutatót ugyanakkor már hosszú ideje nem érte hasonló támadás.

Bujtor István így nézne ki 84 évesen: a mesterséges intelligencia alkotta meg

Bujtor István, a legendás színész ma is elképesztően sármos lenne.

Elolvasom

Cover-fotó: Neshama TV

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük