A Barátok közt színésznőjét durván átverte az exe: volt egy titkos, másik élete
Görgényi Fruzsina élete nagy szerelmi csalódásáról mesélt, ami egy átverésen alapult.
Tavaly decemberben derült ki, hogy Görgényi Fruzsina és Vastag Csaba öt év után a szakítás mellett döntöttek. A Barátok közt Gigijét alakító sztárnak egy másik veszteséget is fel kell dolgoznia: ugyancsak 2020 decemberében derült ki, hogy közel 23 év után véget ér az RTL Klub napi sorozata.
A színésznő a Hot! magazinnak azt mondta, az utóbbi évek tapasztalatai a segítségére vannak, ennél sokkal keményebb szituációk is történtek már az életében.
Görgényi Fruzsina nagy szerelmi csalódása
- Közösen döntöttünk az elválás mellett, de ez egy nagyon bonyolult folyamat volt. A karantén időszaka alatt volt időnk magunkkal foglalkozni, és rájöttünk, hogy mást akarunk az élettől - mondta az énekessel való szakításról.
Az elválás korrekten történt, egy korábbi szakítása sokkal jobban megviselte, az ugyanis egy átveréses szerelmi csalódás volt, ami után a földön fekve sírt - végül abból is felállt.
- Benne voltam egy olyan kapcsolatban, ami ugyan rövid ideig tartott, de nagyon sokáig megviselt.
A párom egy egész személyiséget hazudott nekem, volt egy titkos másik élete, másik neve, amiről nem tudtam.
- Aztán egy nap bekopogtattak a rendőrök, és bilincsben vitték el a börtönbe a szemem láttára. Az volt a szerencsém, hogy csak egy-két hónapja voltunk együtt, de még így is sokként ért az egész, sokáig fel sem fogtam, mi történ - mesélte a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az édesapja eljött érte a fővárosba, és hazavitte Miskolcra. Időbe telt, mire a becsapottság érzésén túl tudott lépni, ugyanakkor szerinte a csalódásokat is meg kell élni, tanulni lehet belőlük. Ma már nem hagyná például, hogy megcsalják, ahogy azt húszévesen átélte.
- Akkoriban olyan kapcsolatban is voltam, hogy össze-vissza csaltak közben - persze ezt csak később kezdtem sejteni. De annyira szerelmes voltam, hogy semmivel nem törődtem, újra és újra el lett csavarva a fejem - vallotta be.
Varga Iza nagyobbik lánya, Anna
Kétség sem férhet hozzá, hogy a színésznő mindkét gyermeke örökölte páratlan szépségét. Kisebbik lánya, a 13 éves Sári bájosan mosolyog vissza édesanyja Instagram-fotóin, míg a 19 éves Anna igéző, kék szemével hódít.
OLVASD EL EZT IS!
- gyurta dániel
- rtl klub