Gór Nagy Mária kizsarolta az esküvőt - A párja 30 év után vette feleségül

A művésznő Joshi Bharat műsorában mondta el, hogy vette rá férjét az esküvőre.

Gór Nagy Mária férje
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gór Nagy Mária első házassága nem tartott sokáig, ám jelenlegi férjével, Gulyás Budával a nyolcvanas évek elején ismerkedtek meg - templomi házasság azonban csak jóval később lett a kapcsolatból.

Gór Nagy Mária a FEM3 Café Joshi, a legjobb barát című műsorában árulta el, hogy csak harminc év után tudta rávenni a férjét, hogy templomban is elvegye, ami a művésznő számára fontos volt, hiszen egész életében hívő katolikus volt. Férje, Buda azonban nem akarta végigjárni a katolikus templomi liturgiát. Egyszer egyébként, 1981-ben már megkötötték a házasságot, de csak anyakönyvvezető előtt.

- Én mindig hívő voltam. Minden vallást becsülök, de én magyar vagyok, és keresztény. Harmincvalahány évnyi házasság után kizsaroltam Budától, hogy vegyen feleségül (templomban - a szerk.). Mondta, hogy ő nem mondja sorra ezeket a liturgiákat. Ő is római katolikus, de nem akarta… Mondom, akkor itt van a sarkon egy evangélikus kápolna.

gor-nagy-maria-fem3
Fotó: FEM3 Café

Gulyás Buda akkoriban Jordániában forgatott, végül belement a templomi esküvőbe, ám épphogy időben érkezett. Gór Nagy Mária szerint vannak hullámvölgyeik, de boldog házasságban és családban élnek. Két fiuk és rengeteg unokájuk van, és szintén sok az örökbefogadott gyerekük, akik többfelől érkeztek a világból.  

2017 luxus sztáresküvői - Képek!

Debreczeni Zita és Gianni Annoni kilenc évvel ezelőtt a Dolimitok tövében, a Val Gardena síparadicsomban találkoztak először, ezért a legnagyobb titokban, ezen a helyszínen keltek egybe március 31-én. Képeken mutatjuk annak a tíz magyar sztárnak az esküvői fotóit, akik 2017-ben mondták ki a boldogító igent.

A magyar sztárpár havas esküvője volt az év luxuslagzija - Fotókon 2017 új házaspárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

Ezt is szeretjük