Gombos Edina címlapon a családjával: szép lánya, Miranda és fia, Matteo jól megnőttek
Gombos Edina és férje, Alberto 2015 júniusában költöztek Amerikába, az elmúlt hat évben nem csak gyermekeik cseperedtek fel, ők is sokat változtak.
Gombos Edina és férje minden évben július 21-én leül egy pohár bor mellé nosztalgiázni. Fontos dátum ez számukra, hiszen hat esztendővel ezelőtt ezen a napon nyitottak új fejezetet az életükben, Amerikába költöztek.
Úgy vélik, ma már nem vágnának bele egy ekkora kalandba, ám akkor volt egyfajta húzóerő, ami átsegítette őket a nehézségeken. Nem volt egyszerű letelepedniük a tengerentúlon, ráadásul mindent két kicsi gyerekkel kellett megoldaniuk: lányuk, Miranda hétéves volt, fiuk, Matteo pedig csak négy hónapos, amikor a lakhelyüket Magyarországról Floridába helyezték át.
Gombos Edina gyönyörű, családi címlapfotója
Bár az immár hatesztendős kisfiúnak jóval kevesebb emléke van szülőhazájáról, mint nővérének, ő gyakrabban mondogatja, hogy meglátogatná a magyar nagyszülői házat Érdligeten, ahol cseresznyét szedne a nagypapájával és nagymamájával, és tyúkokat etetne. A 13 éves Miranda viszont már most tudja, ő mindenképpen az Egyesült Államokban szeretne élni felnőttként is.
A műsorvezető ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekei ne felejtsék el az anyanyelvüket, ezért otthon csak magyarul beszél velük.
- Az iskolát mindketten itt kezdték, így írni-olvasni csak angolul tudnak. Nekem az a fontos, hogy legalább a magyar beszédből ne essenek ki az angol miatt. A spanyol anyanyelvű édesapjukhoz is angolul beszélnek, egymással is kizárólag angolul, amikor viszont hozzám szólnak, automatikusan váltanak magyarra - mesélte a Story magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miranda nem csak szép, nagyon okos és jó tanuló, aki fogékony a különböző nyelvekre, így a magyaron és az angolon kívül további másik három nyelven is tanul.
- Az iskola első öt évében kínaiul (mandarin nyelven) tanult. Most napi egy spanyolórája van, mint választott nyelv. Nagyon érdekli az ázsiai kultúra, így magától tanul koreaiul.
Gombos Edina arról is beszélt a lapnak, hogy a kint töltött idő alatt nem csak a gyerekei cseperedtek fel, ő is sokat változott, lazább lett. Tévésként is új kihívások érték a saját YouTube-csatornája révén. Az ITT VAN AMERIKA! videóit teljesen egyedül készíti el, a vágástól kezdve az operatőri munkáig, minden az ő feladata. A magazin fotózásáról is készített egy kisfilmet, amelyben minden kulisszatitokba beavatta a feliratkozóit.
Erdélyi Mónika és lánya, Molli
Erdélyi Mónikát az édesanyja, Rózsa egyedül nevelte fel, az egykori tévés is egyedülálló édesanya. Nagyobbik lánya, Viktória már rég kirepült a családi fészekből, de a kisebbik, Olívia, vagy ahogy mindenki ismeri, Molli is hamarosan 14 éves lesz.
Erdélyi Mónika és lánya összeöltöztek a címlapra: Mollit alig ismerni fel, annyit nőtt
Erdélyi Mónika számára kisebbik lánya, Molli jó tanácsadó, gyakran kikéri a véleményét.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!