Az Oscar-díjas Mindenki gyerekszereplője volt – Gyönyörű tinédzser lett Gáspárfalvi Dorka
Gáspárfalvi Dorka gyereksztárból gyönyörű tinédzser lett.
Gáspárfalvi Dorka ötéves kora óta forgat, hatévesen kapta meg első komoly szerepét Szabó István Az ajtó című filmjében, ahol Helen Mirren gyermekkori énjét alakította. Ezt követően egyre több magyar és külföldi alkotásban szerepelt.
Kilencévesen végezte el a kaszkadőrképzést, tízévesen Zilahy Tamás kisfilmjében, a Hangok Házában kapott főszerepet.
A Mindenki cuki gyerekszereplője volt
Széleskörű ismertséget a 2016-ban bemutatott magyar rövidfilm, a Mindenki hozott számára, amelyben a főszereplő kislányt, Zsófit alakította. Deák Kristóf rendezése 2017 februárjában elnyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat.
Gáspárfalvi Dorka a Magyarországon az AMC csatornán sugárzott Emerald City című sorozatban epizódszereplő volt, a Magyarországon forgatott, The Alienist című sorozatban Daniel Brühl, Luke Evans és Dakota Fanning oldalán szerepelhetett, Berthe Rajk karakterét alakította.
A Goda Kriszta rendezte BÚÉK című vígjátékban, amit 2018 decemberében mutattak be, Alíz (Szávai Viktória) lányát, Zsófit játszotta. 2019 novemberében indult a TV2 Mintaapák című sorozata. Ebben Vera (Botos Éva) és Miki (Mészáros Béla) idősebbik lányát, Csengét formálja meg.
Legutóbbi filmje a Valan – Az angyalok völgye, amely 2019. november 21-én került a mozikba. Bagota Béla első nagyjátékfilmje a skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló thriller. Gáspárfalvi Dorka a krimi-thrillerben Hajnalka, egy eltűnt lány szerepében látható. A díszbemutatón a gyönyörű, 17 éves tinilány a film két gyerekszereplőjével állt a fotósok elé.
Jobb oldalon Juli megformálója, Tauber Boglárka, a bal oldalon a fiatal Petit játszó Cservák Zoltán látható, aki sokaknak az RTL Klub Alvilág című sorozatából lehet ismerős, ő alakította Nóra (Balsai Móni) és Ádám (Schmied Zoltán) kisebbik fiát, Bencét.
A Hahó, Öcsi! valamint a Keménykalap és krumpliorr gyereksztárja
Kovács Krisztián a ’70-es évek legnagyobb gyereksztárja volt Magyarországon. Négyéves korától, 1969-től a ’80-as évek elejéig számos szerepben láthattuk. Olyan tévéfilmekben szerepelt, mint a Hahó, Öcsi!, a Hahó, a tenger!, Az öreg bánya titka, az Utánam, srácok, a Keménykalap és Krumpliorr, illetve a Barátom, Bonca. Ma már nagyapa, és évek óta külföldön él.
A 70-es évek magyar gyereksztárja volt - 54 évesen így néz ki Kovács Krisztián
Kovács Krisztián a Hahó, Öcsi! vagy a Keménykalap és krumpliorr sztárja volt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!