Gáspár Győző kiakadt a Hal a tortán sztárjaira: a kamerák előtt szidta őket

Gáspár Győző nem hagyta szavak nélkül a vendégei botrányos viselkedését.

gaspar gyozo-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Super TV2-n futó Hal a tortán műsorában ezen a héten Kelemen Anna, Szorcsik Viki, Gáspár Virág, Szabó András Csuti és Kökény Attila mérték össze  főzőtudásukat. Gáspár Győző a  csütörtöki adásban segített kisebbik lányának, Gáspár Virágnak, aki aznap a vendéglátó szerepét töltötte be.

A showman a felszolgálásban segédkezett gyermekének, így az egész este során kivette a részét a feladatokból. A vendégek távozása után azonban köntörfalazás nélkül mondta el a véleményét a róluk. Gáspár Győző egyébként nemegyszer került már kellemetlen helyzetbe a viselkedése miatt.

Gáspár Győző kiakadt a Hal a tortán-ban

Teljesen értetlenül állt a többiek viselkedéséhez, úgy érezte, egyiküknek sem volt helye az asztalnál.

gaspar-gyozo-kepe
Fotó: Super TV2/Hal a tortán

- Megmondom őszintén, hogy 24 éve vagyok közszereplő, de ilyen sintér celebekkel én még nem találkoztam.

Az este során Kökény Attila megjegyezte, hogy kieshetett egy foga, ráadásként a pezsgő felnyitása sem sikerült túl fényesen. Gáspár Győző bosszankodva állapította meg, hogy lesz még dolga a konyhában a vendégek távozását követően. 

- Az egyik kiönti a pezsgőt, a másiknak kiesik a foga, nem tudtak az asztalnál enni. Úgyhogy, gyerekek, ezek feltették az i-re a pontot, én készen vagyok. Mehetek most takarítani.

Olvasd el, mivel foglalkozik Gáspár Virág!

Gáspár Virágra nagyon büszke az édesapja, Gáspár Győző. Ezt tanulja most a legkisebb sztárcsemete külföldön. Tudd meg Te is, mivel foglalkozik Gáspár Virág!

A 20 éves Gáspár Virág ilyen gyönyörű volt a TV2 műsorában: kiderült, mivel foglalkozik

Gáspár Virágra nagyon büszke az édesapja, Gáspár Győző. Ezt tanulja most a sztárcsemete.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-kép: RTL2

Ezt is szeretjük