Gáspár Győzőt Csepregi Éva fedezte fel: lehetetlen felismerni a 29 évvel ezelőtti közös fotón
Csepregi Éva 1994-ben nyitotta meg éneket és színjátszást oktató stúdióját, ahova mindenki Győzikéje is járt.
1994-et írtunk, amikor Csepregi Éva megnyitotta a Popsong névre hallgató stúdióját, amelyben éneket és színjátszást oktatott. Bár nem sokan tudják, Gáspár Győző az intézmény falai közt kezdte bontogatni a szárnyait.
Az akkor mindössze húszesztendős Győzike először utazott Salgótarjánból Budapestre, hogy jelentkezzen az iskolába. Két évig tanult ott, ez idő alatt ingázott a két város között.
Gáspár Győző és Csepregi Éva
Akkoriban még nagyon másképp nézett ki, mint ahogy a nagyközönség megismerte. Fekete bajuszt viselt, és jó pár kilóval többet nyomott. Íme Csepregi Évával közös képe a ’90-es évek közepéről:
Nem csak külsőre volt teljesen más, a kezdetekben a személyisége is szöges ellentétben állt azzal, amilyen napjainkban.
- Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor egy ideje járt hozzánk, és "megmelegedett” köztünk, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak - mesélte az énekesnő a Story magazinnak.
Annak ellenére, hogy úgy látta, Gáspár Győzőnek van némi hallása, első látásra nem látta benne azt a showmant, akit egy napon az egész ország ismerni fog. Egy dolgot viszont nem tudott elvitatni, a kitartását.
- Győzi egyetlen órát sem hagyott ki, és rengeteget tanult, fejlődött a két év alatt. Énekelve zongorázott, színészkedett, úgyhogy szép lassan világosság vált számomra, hogy nagyon komolyan szeretne befutni, és sikeres lenni.
Gáspár Evelin otthona
Bár Gáspár Evelin lakásának alapterülete nem hivalkodóan nagy, a berendezése luxus a köbön: tervezői darabok díszítik a szobákat, dizájnercsillár lóg a mennyezetről, a konyhabútor pedig márványból készült.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Ázsia Expressz, RTL Kettő/NőComment - 2022 Szilveszter
OLVASD EL EZT IS!