Gáspár Evelin folyamatosan beszólt Fecsónak a műsorban - Így égette be
Így ment az adok-kapok Gáspár Evelin és Fecsó között.
Gáspár Evelint sosem kellett félteni, az Ázsia Expressz 2 óta tudjuk, hogy nem fél kimondani, amit gondol. Most Vasvári Vivien exét, Fecsót osztotta ki a Life TV egyik műsorában.
Magánéleti témában faggatták a két sztárt, ekkor hagyta el egy-két csípős megjegyzés Győzike lányának száját.
Gáspár Evelin beszólt Fecsónak
A Férfi titkok Várkonyi Andival című műsor adásaiban rendre kiderülnek pikáns információk a hazai sztárvilág tagjairól. Az oldott hangulatnak köszönhetően a műsor vendégei olykor azt sem állják meg, hogy beszóljanak egymásnak.
A Gáspár Evelin is megragadta az alkalmat, és jól odapirított. Villámkérdésekkel bombázták őket, melyek közül az egyik az volt, hogy randiznának-e az egyik rajongójukkal. Mind a ketten igennel feleltek, mire a lány összeráncolt szemöldökkel kérdezte Fecsót.
Miért, neked vannak rajongóid?
Mindketten nevetésben törtek ki, de még tudta hova fokozni a dolgot: a kamerába nézett, és azt mondta, hogy ezt a Vasvári Viviennek küldte, arra utalt ezzel, hogy együttérez a Feleségek luxuskivitelben sztárjával.
A férfit sem kellett félteni, azzal vágott vissza, hogy az egyik rajongója épp ott ül mellette.
Később sem kímélte Szegedi Ferencet, a következő kérdés az volt, hogy egy rosszul sikerült randi után, lenne-e esély egy másodikra? Fecsó egyedi módon oldana meg egy ilyen szituációt, összevonná a randipartnereit, így nem rabolnák külön-külön az idejét. Erre Győzike lánya egy rosszalló pillantást vetett rá, majd annyit mondott: „komoly ember vagy!”
Egyikőjük sem sértődött meg az adok-kapok után, végig nevettek a felvétel alatt, mindketten számot adtak arról, hogy rendelkeznek öniróniával.
Gáspár Evelin bikiniben
Gáspár Evelin már régóta nem az a szégyenlős, duci kislány, akinek anno megismerte az egész ország a Győzike Show-ban. Miután sikerült lefogynia, a stílusa is egyre nőiesebb lett, 26 éves korára pedig bátran posztol olyan felvételeket közösségi oldalára, amelyen nemcsak fürdőruhában, hanem már bikiniben is megmutatja az alakját. Képeken mutatjuk, milyen szuper formában van.
Gáspár Evelin bikinis fotókat posztolt Törökországból - Fogyása után szexin pózol
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- gáspár evelin
- szegedi ferenc
- life tv
- férfi titkok várkonyi andinál
- beszólás
- beszólt
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- life tv