30 év után távozik az ország legismertebb műsorvezetője: ezért köszönt el a hallgatóktól
Garami Gábor 30 év után búcsúzik a rádiózástól. A Facebook-oldalán írta le, miért hagyja abba.
1993-at írtunk, amikor először felkérték Garami Gábort, hogy mondjon fel egy rádióreklámot – ez indította el a rádiós szakma felé, melynek 30 év után most búcsút mond – felhagy a rádiózással.
Az 56 éves műsorvezető a rádiózás egyik legmeghatározóbb hangja volt, szinte nincs is olyan kereskedelmi rádió, ahol ne hallhattuk volna a hangját.
Garami Gábor búcsúzik a rádiótól
A Danubius Rádió és a Class FM Hétvégi Kívánságműsorát vezette, hét éve igazolt át mostani rádiójához, a Sláger FM-hez. A Facebook-oldalán így búcsúzott a hallgatóktól:
„Eljött a búcsú ideje… Hét év után elhagyom a Sláger FM stúdióját. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a rádiózás nemcsak a hivatásom, hanem az életem része volt közel három évtizeden át. Az évek során számtalan felejthetetlen pillanatot éltem át a mikrofon mögött, és minden egyes nap hálás voltam azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek” – kezdte a posztot.
Arra is kitért, mik a tervei a jövőre nézve. A közönségtől nem búcsúzik el véglegesen, de ezentúl más szerepben lehet majd látni.
„Most viszont elérkezett az idő, hogy egy másik nagy szenvedélyemnek, a dobolásnak szenteljem az időmet, és új kihívásokat keresve tovább haladjak az utamon.”
Az is kiderült, mikor hallható utoljára a Sláger FM-en, március 30-án lesz az utolsó adása.
A Danubius Rádió imádott műsorvezetője volt: Buza Sándor 67 évesen ezzel foglalkozik
Buza Sándor vezette a Cappuccino című műsort Jakupcsek Gabriellával és Gundel Takács Gáborral. Ma így él.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bikini

















