Fotók! Tiszta nagypapája Gálvölgyi János unokája, Dani
Gálvölgyi János közel 40 éve él boldog házasságban, kisunokájával pedig a hétvégén együtt lép majd színpadra.
A népszerű színész-humorista, Gálvölgyi János azon magyar sztárok közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy nemcsak kiváló színészek, hanem odaadó férjek és lelkiismeretes nagypapák is egyben.
A 62 éves Gálvölgyi 18 évesen az Amatőr Színjátszó Mozgalomban találkozott a nála két évvel idősebb Gács Judittal, akinek elmondása szerint Gálvölgyi egyáltalán nem volt a zsánere.
Mintegy 40 éve házasok már
A fiatal Gálvölgyi az évek során azonban meghódította szerelmét, és végül öt év kapcsolat után, 1971-ben álltak az oltár elé, tehát mintegy négy évtizede boldog házasok.
A házaspárnak két gyermeke született, Eszter és Dóra, akik felnőve két imádnivaló unokával ajándékozták meg a büszke nagyszülőket. Közülük Dániel került a napokban a címlapokra, aki hamarosan együtt lép majd színpadra híres nagypapájával.
Unokája lesz a darab egyik gyerekszereplője
Szegeden együtt próbálják ugyanis a My Fair Lady-t, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül láthatnak majd az érdeklődők a hétvégén. A színdarabban Gálvölgyi alakítja Pickering ezredest, 12 éves unokája pedig - aki le sem tagadhatná nagypapáját - gyerekszereplőként tűnik majd fel.
A pénteki bemutató sorsát sajnos több aggasztó eset is megnehezítette, először Tompos Kátya színésznő hangja ment el napokra, majd az édesapját alakító Bezerédi Zoltán szenvedett az egyik próbán szárkapocscsonttörést.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
Az érdeklődőknek azonban aggodalomra semmi oka, hiszen az előadást mindezen nehézségek ellenére természetesen megtartják, habár Bezerédi sérülése miatt kerekesszékben játszik majd.
Fotók: Europress