Kiderült, hogyan lett Galambos Lajos milliomos a húszas éveiben
Galambos Lajos a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában mesélte el, hogyan lett a húszas éveiben milliomos.
Galambos Lajos a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ma Zeneművészeti Egyetem) diplomázott, mint trombitaművész és zenetanár, de a mulatós zenének köszönheti az országos ismertséget.
1984-ben utcazenészként kezdte, és a magyar szórakoztatózenét Lagzi Lajcsi művésznéven mutatta be. Minden segítség nélkül, a saját maga által kiadott kazettáin népszerűsítette a műfajt, így a húszas éveire már milliomos lett - mesélte a Life TV péntek este 10 órakor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában.
Galambos Lajos milliói
A Lagzi Lajcsi - Mindent bele 1. és 2. kazettában tombolaszelvény rejtőzött, amivel egy Renault 5-öst lehetett nyerni.
- Akkor nagyságrendileg egymilliós összeget elköltöttem erre, de busásan bejött. Ekkoriban már összejött annyi pénzem, hogy reklámot vettem, a nyereményautót, ugye, nem kellett megvenni, és ez után a Mindent bele sorozat után léptem egy nagyot: rájöttem, ezt lehet fokozni, és egy Mercedest sorsolunk ki.
- Vettem a Hegyalja úton egy házat, annyira ment a kazetta. A Hegyalja út 118-as szám alatt, a tájvédelmi körzet melletti első önálló villát megvásároltam, de úgy, hogy azt megelőzően mindent feltettem egy lapra, és eladtam a Pasaréti úti kis lakásomat. Akkorra az utcazenélésből és a kazettabizniszből már milliomos voltam. 3,8 millió volt körülbelül a lakás, marha jól éltem benne a húszas éveim végén - mesélte az 59 éves sztár a műsorban.
Az üzlet olyan jól ment, hogy közölte az apjával, óriási televíziós kampánnyal, hirdetésekkel a legnagyobb dobására készül, mert már nem bír annyi helyre menni, ahányra hívják, ezért el kell indítani egy saját kiadót, egy saját kereskedelmi hálózatot. Az ötlete bejött, és a Dáridó, valamint a Szuperbuli című tévéműsorai után még sikeresebb és ismertebb lett.
Galambos Lajos gyönyörű lánya
Galambos Lajos három gyermek büszke édesapja, két fia van, Lajos és István, és egy csodaszép lánya, Boglárka. Mindannyian nagykorúak már, a fiúk 2000. januárjában, illetve 2001 augusztusában születtek, 20, valamint 19 évesek, míg Bogi 2020 decemberében ünnepli a 22. születésnapját.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- galambos lajos